A fiatal utánpótlásra várva

A fiatal utánpótlásra várva
© Fotó: Kovács Zsolt
Hajdúhadház – Megtörtént a bormustra, az értékelést február 25-étől tekinthetik meg.

Több mint 80 féle bor érkezett a Hajdúság, Bihar és az Érmellék legjobb borait sorrendbe állító versenyre Hajdúhadházra. A vörös- és fehérbor, valamint rozé kategóriában meghirdetett versenyre a szőlősgazdák boronként 3-3 palacknyit jutottak el a zsűrihez. A Kamocsay Ákos vezette, helyi és megyénkbeli kertbarátköri szakemberekből és közéleti személyiségekből álló grémium szerdán délután értékelte a mintákat.

Néhány milliárd segítene

Az eseményen a zsűri elnöke elmondta, hogy kedden már megtörtént egy úgynevezett előbírálat, a kínálatból kivették a kevésbé jól sikerült borokat, ám ha zsűri úgy dönt, hogy valamelyik bort nem akar arany-, ezüst- vagy bronz szinttel minősíteni, megteheti nyugodt szívvel.

– Helyből és egyre több környező településről érkezik bor a hajdúhadházi versenyre, de sajnos egyre kevesebben foglalkoznak szőlő- és bortermeléssel a térségben. A fiatalok részéről az utánpótlás még várat magára – fogalmazott köszöntőjében Csáfordi Dénes, Hajdúhadház polgármestere.

Tasó László országgyűlési képviselő tiszteletét fejezte ki az elődök által a térségben kialakított borkultúráért, majd személyes emlékeiből idézve a szőlőtermelés szakértelmet kívánó, de egyáltalán nem könnyű folyamatáról, illetve annak a közösséget teremtő és közösséget összetartó erejéről szólt. A jövőt illetően ő is felvetette a fiatalok szerepét, majd azzal folytatta, hogy a térségbe érkező néhány milliárd forintból helyre lehetne állítani a tájegység szőlő- és borkultúráját.

KZS



Hajdúhadház.
HAON.HU






hirdetés