A kora bronzkori település mellett egy késő  népvándorlás kori falu maradványa is napvilágra került. A leletek a Jósa András Múzeumba kerültek további feldolgozásra. A feltárásról és a leletről az ásatást vezető régész, Scholtz Róbert az alábbi tájékoztatást adta:

2011. november 14-17-e között megelőző régészeti feltárást végeztünk Újfehértó déli határában a Hadházi átkötő csatorna nyomvonalán. A KÖI által előírt régészeti felügyelet keretében 5 méter szélességben, kb. fél kilométer hosszan távolítottuk el a kukoricával „szennyezett” termőtalajt és humuszt. A kelet-nyugat irányú átkötő csatorna nyomvonalába két észak-dél futású homokhát esett (1. kép). Érdekességként jegyezzük meg, hogy a legvastagabb humuszréteget – 120-150 cm – e dombok tetején találtuk. A dombok közti vizenyős területen a humusz vastagsága 30-60 cm, a talajvíz itt már az első ásónyomban előbuggyant. Az alig egy hetes feltárás során egy kora bronzkori és egy késő népvándorlás kori település maradványait mentettük meg.

Kora bronzkori település

A kora bronzkori település nyomaira – élelem és terménytároló gödrök  – a szelvény keleti felében, a kb. 350-400 méter széles homokhát gerincén és keleti felén bukkantunk. A régészeti jelenségek igen jól látható sötétszürke folttal jelentkeztek a homokos és helyenként világosszürke agyagos altalajban (2. kép). Betöltésükben állatcsontot és a korszakra jellemző kézzel formált házi kerámiák töredékeit találtuk. Utóbbiak közül többnek az oldalát sűrűn bekarcolt vonalakkal, ún. seprűmintával díszítették. Kiemelkedő leletnek tekintjük az 1. objektumban talált két kutyakoponyát és fél pár tülköt (3-4. kép). A kora bronzkor évszázadai alatt – Kr.e. 2800-2400. – a mainál jóval hűvösebb, nedvesebb klíma uralkodott. A lakosság időszakos telepeken élt, főleg állattenyésztéssel foglalkozott. Fő tenyészállatuk, ahogy az az ásatássorán is kiderült a szarvasmarha volt.

A bronzkort a régészetben a bronz eszközként való elterjedésétől számítjuk. Ez nagyjából Kr. e. III. évezredre tehető. A szerény kutatottság ellenére Újfehértó közigazgatási határain belül jelenleg 10 bronzkori – ebből 3 kora bronzkori, Nyírség-kultúrához tartozó – lelőhelyet ismerünk.

Késő népvándorlás kori település

A másik, időben fiatalabb, csupán 1000-1100 éves települést a kései avarok hagyták hátra. Késő avar lelőhelyek szép számmal fordulnak elő  hazánk területén. Ezek többsége temető. Az utóbbi időben azonban fellendült a késő avar települések kutatása is. Míg Újfehértó határából késő avar temetőt még nem ismerünk, addig a korszak településeire utaló nyomokat a Márkus-tanyáról és Tálas-dűlőből idézhetünk. E sort egészíthetjük ki a Hadházi átkötő csatorna nyomvonalán napvilágra hozott újabb falurészlettel.

Az egykori, falusi jellegű településnek 3 veremháza, néhány árka és élelemtárolásra használt gödre esett a szelvényünkbe (5-6. kép). A házak egytől egyig lekerekített sarkú négyzet alakú folttal jelentkeztek (7-8. kép). Alapterületük 15-25 m² közötti, a bejárattal szemben lévő fal tövében kis kőboltozatos kemence található (9. kép). A házakban cölöplyukakat nem találtunk, így vélhetően fából ácsolt felmenő falakkal rendelkezhettek. A település leletanyaga a bronzkori leletekhez képest igen szegényesnek mondható. Állatcsontok, vörös- és sötétszürke, korongolt, bekarcolt vonalakkal díszített korsótöredékek, valamint a kőkemencék kövei említhetők (10-11. kép). A lelőhely kicsinysége ellenére igen fontos történelmi szereppel bír. Az avar településhálózat megismerése ugyanis rendkívül nagy jelentőséggel bír a honfoglalás kor történetének értelmezése során. A magyarok bejövetelének idején itt talált népesség etnikai összetételének vizsgálata nélkül aligha értékelhetjük helyesen a 896 utáni időszakot.

A megelőző régészeti feltáráson részt vett Scholtz Róbert régész, Kiss László technikus a nyíregyházi Jósa András Múzeum alkalmazottai.

- Pusztai Sándor -