Reményt adtak az eladósodott családnak

Csige Tamás
Csige Tamás - © Fotó: Matey István
Hajdúdorog – Évek óta húzódó történetet sikerülhet megnyugtatóan rendezni.

Beteg, ápolásra szoruló édesanyjával lakoltattak ki egy férfit Hajdúdorogon, miután a bank tulajdonába került az ingatlanjuk, mert nem tudták visszafizetni a devizahitelt. Bár a város vezetősége csak a folyamat legvégén értesült a történtekről, szerették volna elérni, hogy a család egyrészt humánus bánásmódban részesüljön, másrészt legyen hová menniük.

A város célja a lakáscélú előtakarékosságra való ösztönzés növelése lesz.” Csige Tamás

– Éppen ilyen „váratlan helyzetekre” tartogattuk az egyik szociális bérlakásunkat, amit rendbe tettünk, és a pórul járt család rendelkezésére bocsátottuk. Az édesanya kórházban volt, mert fekvőbeteg, s már ebbe a felújított lakásba tért haza – fogalmazott Csige Tamás polgármester. Hozzátette, az önkormányzat – illeszkedve az otthonteremtési programjukhoz, amit majd a kormányzati döntést követően újragondolnak – a tervek szerint megvásárolná a család felértékelt volt ingatlanját árverezés előtt, hogy a karácsonyt már újra ott tudják tölteni. Lakhatási díjat fognak fizetni, megkezdik az előtakarékosságot, és remélhetőleg 6-8 év után sikerül visszavásárolniuk az ingatlant – mondta a polgármester.

BB



Hajdúdorog.
HAON.HU






hirdetés