Tanul és énekel is

Bettinát leginkább a blues és a soul ragadja magával
Bettinát leginkább a blues és a soul ragadja magával - © Fotó: Kádár Gergő
Budapest – Amíg együtt laktak, a fürdőszobában is együtt énekelt a nővérével.

Szépen ível felfelé a Hajdúböszörményben született énekes, dalszerző Nagy Brigitta, azaz Nági karrierje. Azt viszont talán kevesebben tudják, hogy a húga, Bettina is ígéretes pálya előtt áll.

– Két éve már én se Böszörményben élek, Budapesten kezdtem meg a középiskolás éveimet. Kiskorom óta nagy hatással van rám a zene. Akkor lett intenzívebb az életemben, mikor a fővárosba költöztem, s most kezdek kibontakozni ebben. Felfedezni, hogy melyik stílus áll hozzám a legközelebb, és mik azok, amiket valóban szeretek – idézte fel Bettina.

A „deszkák” is vonzzák

A fiatal énekes sok műfajban otthon érzi magát: a legjobban a blues- és a soulnóták mozgatják meg, amelyek számára egyfajta őserővel bírnak és mesélnek. Mellettük Billie Eilish, Jam Bay és Birdy zenei világát is nagyon szereti.

– Februárban elindítottam a saját YouTube-csatornámat. A tervem az, hogy minél többet énekelhessek, és szeretném, ha ezek a felvételek egy csokorban, egy helyen lennének összegyűjtve. Komolyan akarok foglalkozni ezzel, és minél többet tudni a zenéről. De a művészet más ága is érdekel, a színészetet csodálatos szakmának tartom, és ha úgy alakul, lenne kedvem kipróbálni magam benne.

Bettinától gyakran megkérdezik, hogy a későbbiekben is fog-e még közösen színpadra állni a nővérével.

– Egészen biztos, hogy Nágival még nagyon sokat fogunk együtt dalolászni. Mikor együtt laktunk, egész nap énekeltünk. Ha én elkezdtem a fürdőben egy dalt, ő a hálószobában folytatta, és fordítva – nevet. – Nem könnyű összeegyeztetni a tanulást a zenéléssel, mindkettőbe sok energiát fektetek. A családom maximálisan támogat ebben, óriási szeretetet kapok tőlük, csak természetesen féltenek egy picit azért, hiszen távol vagyunk egymástól. Nagyon hálás vagyok, mert elkezdhettem egy számomra szeretett profi csapattal is együtt dolgozni, és hamarosan újabb tartalommal jelentkezem.

MSZ



Hajdúböszörmény.
HAON.HU






hirdetés