Tanárt ütöttek egy böszörményi iskolában, vádat emelt az ügyészség

A kép illusztráció
A kép illusztráció - © Fotó: Pixabay
Debrecen, Hajdúböszörmény – A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat az ellen a fiatalkorú ellen, aki az őt rendre utasító tanár ellen fordult, ököllel megütötte – olvasható a Hajdú–Bihar Megyei Főügyészség közleményében.

A híradás szerint a fiatalkorú vádlott az egyik hajdúböszörményi bentlakásos iskola 8. osztályos tanulója.

Az iskolában pedagógusként dolgozik a sértett, aki 2018. április 5-én 12 óra 45 perc körüli időben az osztályába tartozó tanulókat sorakoztatta az épület előterében. Ekkor észlelte, hogy a felsőbb éves fiatalkorú vádlott a kisebb gyerekek között járkál és rajzszeggel ijesztgeti őket – áll az ügyészségi tájékoztatásban.

Mint írják, a sértett ezért a vádlottat rendre utasította és felszólította arra, hogy a nála lévő rajzszeget adja át. A 8. osztályos tanuló azonban ennek nem tett eleget, feldühödve, tiszteletlenül beszélt a pedagógussal, majd hirtelen ököllel a feje irányába ütött, azt azonban a sértettnek a karjával sikerült elhárítania. Ezután a vádlott ismét rátámadt a pedagógusra, őt ököllel a jobb halántékán megütötte, majd a haját megragadva lerántotta a földre. Az egyensúlyát vesztő sértett a földre kerülő vádlottra esett, majd őt a padlón leszorítva tartotta, amíg az iskola portása és egy másik pedagógus a segítségére sietett – derül ki a közleményből.

A pedagógus a hatályos jogszabályi rendelkezés értelmében közfeladatot ellátó személynek minősül, az eset miatt sérülést nem szenvedett.

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlott ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. Vádiratában a vádlottal szemben felfüggesztett fk. fogház büntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a járásbíróság állapítsa meg, hogy a vádlott a próbaidő tartama alatt pártfogó felügyelet alatt áll.



Hajdúböszörmény.
HAON.HU






hirdetés