Nagyot „égett” a Real

Akt.:
Nagyot „égett” a Real
© Fotó: AFP
Hajdúböszörmény – Bogdanovics Igor bár a madridiaknak szurkol, szerinte megérdemelték a vereséget a spanyolok.

Ahogyan a kedd esti történések kapcsán a DVSC vezetőedzőjét, Herczeg Andrást, ezúttal a Loki egykori klasszis csatárát, a Hajdúböszörményi TE trénerét, Bogdanovics Igort kértük fel a szerdai BL-eredmények kommentálására.

– Talán az egész csoportkör legélvezetesebb mérkőzését játszotta Amszterdamban az Ajax és a Bayern München – kezdte a mondandóját az E csoportról a szakember. – Számomra egyébként nem meglepő, hogy ez a két gárda lépett tovább a Benfica és az AEK Athén kárára. A hollandok régóta híresek kitűnő utánpótlásnevelő műhelyeikről, ez a fiatal Ajax abszolút felvette a versenyt a rutinos Bayernnel. Jobbnak is tartom őket a Benficánál, pedig a portugál sem egy gyenge csapat – fogalmazott Bogdanovics.

A korábbi kitűnő támadó szerint az F jelű négyes két továbbjutója, a Manchester City és a Lyon hozta a papírformát. – Bár az ukrán Sahtart sajnálom, mert ki-ki meccset játszott a Lyonnal az utolsó körben, ám nem tudott élni a lehetőséggel. A City viszont – ez nem lehetett kérdés előzetesen sem – kimagaslott ebből a csoportból – nyilatkozta a hajdúböszörményiek szakvezetője.

Botrány lett

A G elnevezésű kvartettet kitüntetett figyelemmel kísérte Bogdanovics, mert ott szerepelt a kedvenc együttese, a Real Madrid. – Itt is az történt, amit vártam a végeredményt illetően: a Real és az AS Roma került tovább. Azonban az utolsó fordulóban nagy szégyen érte a favoritjaimat, ugyanis hazai pályán 3–0-ra kikaptak a CSZKA Moszkvától. Ebből nagy botrány is kerekedett Madridban, ugyanis nem lehet egy Realnak ilyen félvállról venni egyetlen meccset sem. Ahogyan a Plzen is legyőzte a Romát szerdán. Ugyanakkor példa ez arra is, hogy keményen kell hajtani, mindegy, mennyivel esélyesebb is az ellenfél! – jelentette ki, majd rátért a H csoportra.

– A Juve és a Manchester United továbbjutása várható volt, a Juventus szerintem ott lesz a végelszámolásnál is. Az olaszok meg akarják nyerni a Bajnokok Ligáját, úgy hírlik, ezért még további erősítéseket is terveznek. A manchesteriek játéka kicsit csalódás volt, az edzőt, Mourinhót megölték volna, ha nem jutnak tovább, de végül megelőzték a Valenciát és a Young Boys-t.

TN


Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. forduló, szerdai eredmények

E csoport

Ajax (holland)–Bayern München (német) 3–3 (0–1)

Benfica (portugál)–AEK Athén (görög) 1–0 (0–0)

F csoport

Sahtar Doneck (ukrán)–Lyon (francia) 1–1 (1–0)

Manchester City (angol)–Hoffenheim (német) 2–1 (1–1)

G csoport

Real Madrid (spanyol)–CSZKA Moszkva (orosz) 0–3 (0–2)

Viktoria Plzen (cseh)–Roma (olasz) 2–1 (0–0)

H csoport

Young Boys (svájci)–Juventus (olasz) 2–1 (1–0)

Valencia (spanyol)–Manchester United (angol) 2–1 (1–0)



Hajdúböszörmény.
HAON.HU






hirdetés