Minden kerületben lesz jelöltje a Munkáspártnak

A Munkáspárt jelöltbemutató sajtótájékoztatója
A Munkáspárt jelöltbemutató sajtótájékoztatója - © Fotó: Matey István
Debrecen – A 2014-es országgyűlési választáshoz képest jövőre több mint háromszor annyi jelöltet állít a Munkáspárt – jelentette be Thürmer Gyula, a párt elnöke csütörtöki debreceni sajtótájékoztatójukon.

Ezen nagy vonalakban ismertette a programjukat, amely akárcsak a korábbiak, a bérből és fizetésből élőket, valamint a kispénzű embereket igyekszik megszólítani az eddigieknél is markánsabban.

A párt a minimálbért nettó 200 ezer forintra emelné, és bevezetné a bérplafont. A milliárdosok vagyonára egyszeri 45 százalékos adót vetne ki. Bevezetné a progresszív adórendszert, azaz minél többet keres valaki, annál többet kellene adóznia, míg a minimálbér adómentes lenne.

A program summázataként a pártelnök úgy fogalmazott: elvesz a gazdagoktól, és többet ad a szegényeknek.

mp-2

Fotó: Matey István

Új elemként jelentkezik viszont a migránsok kötelező betelepítésének elutasítása, valamint a magyarság, a magyar lét megvédésnek erőteljes hangsúlyozása.

Thürmer Gyula elmondta, az ország 106 választókerületében akarnak önálló jelöltet indítani, így megyénkben is valamennyiben. Debrecenben, az első kerületben Szabó Gyuláné 63 éves nyugdíjas, a másodikban Varga Imre 37 éves gépkocsivezető, a harmadikban pedig Kozma Attila 48 éves vagyonőr a jelöltjük. Berettyóújfaluban Edelényiné Nagy Mária, a párt megyei elnöke, Hajdúszoboszlón Sipos Sándor művelődésszervező nyugdíjas, Hajdúböszörményben pedig Dobány László vagyonőr indul a 2018-as országgyűlési választáson.

HBN-ÉP



Hajdúböszörmény.
HAON.HU






hirdetés