Lopott cipője buktatta le a tolvajt Hajdúböszörményben

Lopott cipője buktatta le a tolvajt Hajdúböszörményben
© Fotó: police.hu
Hajdúböszörmény – A hajdúböszörményi körzeti megbízott elfogta a több bűncselekménnyel is gyanúsítható férfit.

Egy hajdúböszörményi lakos tett bejelentést május 1-jén 8 óra körül arról, hogy az éjszaka folyamán egy ismeretlen besurrant a házába és ellopta a cipőjét. A sértett azt is elmondta a rendőröknek, hogy az utcában látott egy férfit, aki hasonló cipőt viselt. A körzeti megbízott az adatgyűjtés során beszerzett információ alapján azonosította a feltételezett elkövetőt, akit elfogott és előállított a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságra.

A rendőrök kihallgatták N. Ferencet, akit több lopás elkövetésével is gyanúsítanak. A megalapozott gyanú szerint a 25 éves férfi 2018. április 22-én egy parkoló tehergépkocsiból eltulajdonított egy pénztárcát és egy csavarhúzó készletet, 2018. április 27-én éjszaka besurrant egy házba, ahonnan közel 200 ezer forintot, egy pár cipőt és egy kabátot lopott el. A férfi gyanúsítható azzal is, hogy 2018. április 29-én éjjel egy családi ház udvarára bemászott, majd a nyitott melléképületből motoros láncfűrészt vitt el, amelyet a rendőrök megtaláltak és visszaadtak a sértettnek.

A nyomozó hatóság a hajdúböszörményi lakost bűnügyi őrizetbe vette, és vele szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.

– police.hu –



Hajdúböszörmény.
HAON.HU






hirdetés