Különös fenyegetés érkezett az elnöktől

Akt.:
Tóth Attila pere a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. A kép 2017 októberében készült
Tóth Attila pere a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. A kép 2017 októberében készült - © Fotó: Matey István
Hajdúböszörmény – Az országos polgárőr vezetőt is meghallgatták kedden a Tóth Attila elleni perben.

Egyszer telefonon, valószínű októberben, megfenyegettem, hogy ha nem hagyod abba az OPSZ lejáratását, akkor számíthatsz rá, hogy te is belebuksz, még akkor is, ha ez engem is érint.”

Túrós András mondta ezt egy évvel ezelőtti, tanúkénti rendőrségi meghallgatásán Tóth Attiláról. Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke az akkori elnökhelyetteséről, a hajdú-bihari szervezet vezetőjéről, akivel 2016 őszére – szavai szerint látványosan – megromlott a viszonya. S aki ellen e fenyegetés után egy hónappal büntetőeljárás indult két cégvezető feljelentése nyomán. E két gazdasági társasságban közös, hogy a vádbeli időszakban – fő– és alvállalkozóként – üzleti kapcsolatban álltak a polgárőrséggel egy 200 millió forintos, mind vitathatóbb ruhabeszerzés kapcsán. A cégvezetők állítják, Tóth Attila tavaly áprilisban 2 millió forintot kért az egyiküktől Túrós András nevében, emiatt Tóth ellen csalás vádjával zajlik büntetőeljárás a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. Ő tagad és kitalációnak nevezi a terhére róttakat.

Túrós András a tőle idézett mondatot azzal magyarázza, hogy úgy számolt, ha Tóthtot „leveszi a sakktábláról”, akkor az a vádlott „nagyon komoly politikai kapcsolatai” miatt „nagy valószínűséggel őt is érintheti”.

Részletek szerdán a Hajdú Online-on és a Hajdú-bihari Napló aktuális számában.

HBN


A tárgyalás november 21-én folytatódik, lehetséges, hogy Túrós Andrást is meghallgatják
Hajdúböszörmény - Lezajlott a második tárgyalási nap a polgárőrvezető elleni büntetőperben. Egész délelőtt tartó tanúkénti meghallgatása során saját magával is számos ellentmondásba került az a hajdúböszörményi cégvezető, aki állítja, 2 millió forintot csalt ki tőle a megyei polgárőr szövetség el...

Fotó: Matey István
Hajdúböszörmény - Pillanatok alatt tisztázhatta volna a súlyos kérdést, mégis hónapokat várt – életszerű? Nem érzi magát bűnösnek, jelentette ki Tóth Attila a Hajdúböszörményi Járásbíróságon, ahol kedden lezajlott az első tárgyalás a csalás vádjával folyó büntetőeljárásban. A megyei polgárőr szöv...



Hajdúböszörmény.
HAON.HU






hirdetés