Kiadvány készül Hajdúböszörmény jogszolgáltatásáról

Hajdúböszörmény – Az Országos Bírósági Hivatal által meghirdetett 2017. évi Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás című pályázaton a Debreceni Törvényszék sikeresen vett részt, benyújtott pályázatát a szakmai bíráló bizottság eredményesnek ítélte. A Hajdúböszörmény jogszolgáltatását bemutató kötet immár a harmadik azon kiadványok sorában, melynek elkészültéhez az Országos Bírósági Hivatal pályázat keretében anyagi támogatást biztosít a törvényszék számára.

A debreceni, majd a berettyóújfalui igazságszolgáltatás múltját feltáró könyvek után a most készülő kiadvány összeállításában közreműködik a Debreceni Egyetem Állam-és Jogtudományi Kara, a Hajdúsági Múzeum és a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár is.

A hét tanulmányból álló, gazdag képanyaggal tervezett könyvben többek közt olvashatunk majd Hajdúböszörmény városának történetéről, az egykori Hajdúkerület fórumának ítélkezési gyakorlatáról, a neoabszolutizmus korának bíráskodásáról, a böszörményi jogi népéletről, jogi népszokásokról, a hajdúkerületi székház és a királyi járásbíróság épületének történetéről, kiemelkedő bírák életútjáról, valamint 1956, illetve a megtorlás időszakának böszörményieket érintő perekről.

A kötet szerzői 2018 áprilisában Hajdúböszörményben egy bíróságtörténeti konferencián ismertetik kutatásaikat, míg a könyv ünnepélyes bemutatójára 2018 szeptemberében, a városnapi rendezvénysorozat részeként kerül sor, ugyancsak Hajdúböszörményben.

– Debreceni Törvényszék –



Hajdúböszörmény.
HAON.HU






hirdetés