Hivatali nyitva tartás

Debrecen – December 29-én csak bizonyos időpontokban lehet majd ügyet intézni egyes kormányablakokban.

A debreceni kormányablakokat (Kálvin tér 11. és Piac utca 42-48.) december 27-én, szerdán 8 órától 16 óráig; december 28-án, csütörtökön 8-tól 18 óráig lehet felkeresni.

Az év utolsó munkanapján, december 29-én, pénteken ezeken a helyeken 8 órától 10 óráig csak forgalmi engedély kiállítással; személyazonosító igazolvány igénylésével; parkolási igazolvány kiállításával, cseréjével, pótlásával; lakcímigazolvány ügyekkel; nemzetközi vezetői engedéllyel, valamint a vállalkozói igazolvány kiállításával összefüggő eljárásokkal foglalkoznak. (Okmány kiállítást/cserét nem igénylő ügyekben 8 és 14 óra között lehet odamenni.)

Szintén december 29-én a hajdúböszörményi kormányablak (Hajdúböszörmény, Bocskai István tér 1.), illetve a püspökladányi kormányablak (Püspökladány, Kossuth utca 6.) a fenti ügyekben kizárólag 8 és 12 óra között fogadja ügyfeleit.

2018. január 1-jén, hétfőn zárva tartanak a kormányablakok. Január 2-án 8–tól 16 óráig várják a polgárokat. Ezt követően hétfőnként 7-től 17-ig, kedden és szerdán 8-tól 16-ig, csütörtökön 8–tól 18-ig, pénteken 8 és 14 óra között működnek a kormányablakok.

A debreceni polgármesteri hivatal irodáiban a két ünnep között a munkanapokon szokott időben és rendben lesz ügyfélfogadás.

HBN



Hajdúböszörmény.
HAON.HU






hirdetés