2011.04.28 12:22; Frissítve: 2011.04.28 12:22


Gyász idején nem működnek a kameráka hajdúböszörményi temetőben

Hajdúböszörmény – Temetések alatt nem működnek azok az ipari kamerák, melyeket egy korábbi, kegyeletsértéssel kapcsolatos eset miatt szeretlek fel a hajdúböszörményi temetőben.
alt hiba beküldése

Egy gyászoló rokon hívta fel a figyelmet a ravatalozóban lévő kamerákra. A Szabó Tamásként bemutatkozó férfi szerint a gyászszertartás bensőséges esemény, szerinte a térfigyelő kamerák kegyeletsértőek. A temető üzemeltetője szerint két éve valaki folyamatosan feljelengeti őket, különböző okokból, emiatt 300 eljárás folyik a cég ellen.

Az ipari kamerákat valóban felszerelték a temetőben. A két ravatalozóban egyet – egyet és azok folyosóin is egyet – egyet. Még további négy kamera felszerelését tervezik a temetőben – tájékoztatta a Független Hírügynökséget az eset kapcsán Sári Béla, a temetőt üzemeltető Parakletosz Nonprofit Kft. ügyvezetője. Hozzátette: a kamerák természetesen nem a gyászolók megfigyelését szolgálják, hanem egy korábbi, kegyeletsértéssel kapcsolatos ügy miatt szerelték fel őket, abban az ügyben egyébként rendőrségi eljárás is indult.

A kamerák még nem működnek

A kamerák egyébként még nem működnek, és temetések alatt nem is fognak. Csak éjszaka üzemel majd a rendszer és biztonsági célokat szolgál. Személyiségi jogokat nem sértenek és a felvételek csak bírósági kérésre kerülhetnek ki.

Sári Béla hozzátette: két éve, amióta a városi köztemetőt üzemelteti, valaki folyamatosan jelentgeti a cégét, mindig más álnéven, de feltételezése szerint ugyanaz az ember áll valamennyi eset mögött. Ennek “köszönhetően” 300 eljárás folyik a Parakletosz Nonprofit Kft. ellen. Sári Béla szerint felháborító, hogy egy jogállamban következmények nélkül lehet név nélkül jelentgetni valakit.

Az adatvédelmi biztos egyébként korábban állásfoglalást adott ki a temetőkben felszerelt kamerák kapcsán. Eszerint nyitvatartási időn kívül, a sírrongálások, lopások megelőzése, felderítése céljából működhetnek kamerák a sírkertekben. Nyitvatartási időben azonban, mikor látogatók vannak a temetőben, hogy szeretteikről emlékezzenek meg, akkor a magánszféra védelme az erősebb és nem lehet képeket rögzíteni, mert a kamerák akadályozhatják a gyász átélését. Azonban a ravatalozókban is érvényesülhet az adatvédelmi biztos sírkertekre vonatkozó megállapítása, vagyis nyitvatartási időn kívül esetleg rögzíthetnek felvételeket a kamerák ott is – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Révész Balázs, az adatvédelmi biztos munkatársa.

 

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain
Írjon nekünk!
Cikkek innen: Hajdúböszörmény
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása