Árokba hajtott a 35-ösön, majd otthagyta a helyszínt

Akt.:
Árokba hajtott a 35-ösön, majd otthagyta a helyszínt
© Fotó: police.hu
Hajdú-Bihar – A hajdúböszörményi rendőrök bíróság elé állítást javasolnak azzal a 27 éves férfival szemben, aki ittasan okozott balesetet.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott vizsgálatot egy tiszagyulaházi férfival szemben.

A sofőr március 11-én 5 óra körül autózott a 35-ös főúton, Debrecen felől Polgár irányába, amikor elvesztette az uralmát a jármű irányítása felett, és árokba hajtott. A férfi a balesetet követően gépjárművét hátrahagyta, hazament, majd értesítette a mentőszolgálat munkatársait, mivel több sérülése is volt a baleset következtében. A rendőrök a sofőrrel szemben a kórházban alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív eredményt mutatott.

ba2Fotó: police.hu

A férfi gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a felelősségét a baleset okozásáért, valamint azt is elmondta, hogy a vezetés megkezdése előtt valóban fogyasztott alkoholt.

A rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát és az ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal továbbították az illetékes ügyészség részére.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –


Fotó: police.hu
Polgár - A hajdúnánási rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki alkoholt fogyasztott, majd autójával balesetet okozott. A Hajdúnánási Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott vizsgálatot egy polgári férfival sz...



Hajdúböszörmény.
HAON.HU






hirdetés