A szekszárdiak elleni rangadót is behúzta a HTE

Akt.:
A szekszárdiak elleni rangadót is behúzta a HTE
© Fotó: Matey István, archív
Hajdúböszörmény – A tabella második helyén álló Szekszárd otthonába látogatott a listavezető Hajdúböszörményi TE a női futsal NB I. 10. fordulójában.

Rangadóhoz képest simán húzta be a meccset Quirikó Vivien együttese, a böszörményiek 3–1-re nyertek. Pádár Anita a 10. percben szerezte meg a vezetést a vendégeknek, majd Benkő Mónika még a szünet előtt duplázott. A 3–0-s félidőt követően ugyan szépítettek a szekszárdiak, de ez már nem változtatott a lényegen, újabb sikert könyvelhetett el a HTE.

– Viszonylag sima első félidő után talán túlságosan megnyugodtunk, és a szünetet követően fejben bent maradtunk az öltözőben. Volt egy jó néhány perces rövidzárlatunk a játékrész elején. Ehhez persze a hazai csapat is kellett, mely nagy elánnal jött ki a második félidőre, és okozott nehéz perceket nekünk. Összességében, úgy gondolom, a lányok megdolgoztak a győzelemért, a szépszámú közönség pedig jó mérkőzést láthatott – olvasható Quirikó Vivien találkozó utáni értékelése a futsalhungary.hu-n.

HBN


A tények

Agenta Girls Szekszárd FC–Hajdúböszörményi TE 1–3 (0–3)

Szekszárd Városi Sportcsarnok, 500 néző, vezette: Maml Z.

Szekszárd: Hargas A. – Ganczer H., Buchmüller P., Horváth K., Beke A. Csere: Deczki V., Mausz R., Kágyi Á., Fábián R. Edző: Micskó Márk

HTE: Torma L. – Bokor A., Kota G., Benkő M., Tell Zs. Csere: Quirikó V., Szekér A., Vígh R., Farkas É., Szilágyi M., Pádár A. Edző: Quirikó Vivien

Gól: Buchmüller P. (24.), illetve Pádár A. (10.), Benkő M. (17., 18.)



Hajdúböszörmény.
HAON.HU






hirdetés