A régi városkép ott maradt a fotóin

Kovács Zoltán önszorgalomból fotózta Hajdúböszörményt
Kovács Zoltán önszorgalomból fotózta Hajdúböszörményt - © Fotó: Horváth Tamás
Hajdúböszörmény – Kovács Zoltán kíváncsiságból kezdett el a fotográfiával foglalkozni. Kölcsöngéppel fotózott, majd a művelődési ház, később a város megbízásából a fontosabb eseményeket dokumentálta. Vannak olyan részletek Hajdúböszörmény történetében, amit csak ő örökített meg. Annak kapcsán, hogy nemrég „Polgármesteri Elismerő Oklevelet” kapott, megkerestük.

„– Érdemes volt? – Úgy veszem észre. – És a kitüntetésnek örült? – Jó érzés, hogy eszükbe jutottam.”

A böszörményieknek nagy kincse van. Bár rengeteg védendő épület tűnt el az idők folyamán, vagy tűnik el napjainkban is, Kovács Zoltán fotói által újra megelevenedik a múlt. Pedig kezdetben senki nem kérte rá, hogy „tegye el” nekünk, szerencsére megtette, így megnézhetjük, milyen lehetett a városkép, hogyan élhettek az emberek akkor, amikor még a főteret is szelte az autóforgalom, amikor épültek az emeletes házak, vagy szilárd burkolat váltotta fel a földutakat. Amikor egy-egy képe felkerül a közösségi oldalra, nagy örömmel azonosítanak rajta régi utcákat, pillanatokat, kedves ismerősöket az emberek. Munkásságáért – ami valójában nem is szakmába vágó – idén „Polgármesteri Elismerő Oklevelet” kapott a város napján.

Óvja a múzeum

Kovács Zoltánnal a Hajdúsági Múzeumban (HM) találkoztunk. Várostörténeti felvételei immár a múzeum fotótári gyűjteményében kaptak helyet. A HM fotóadattára a XX. század elejétől napjainkig – időben eltérő mennyiségben – megközelítőleg 20 ezer darab fotónegatívot tartalmaz. A gyűjtemény nemcsak „lokális helyi értékkel” bír, hanem a helytörténeti, néprajzi és régészeti felvételek Hajdú-Bihar megye építészeti, történeti és kulturális örökségét dokumentálják, egyes helységeket, illetve témákat kiemelkedő részletességgel. Ebben Zoli bácsi ajándékba adott negatívai olyan értéket képviselnek, amelynek megóvását, gondozását a múzeum kiemelt feladatként kezeli. A digitalizált anyag feldolgozása a szerzővel közösen történik. Nagy becsben tartják az anyagot – nemrég kiállítás része is volt –, korábban pedig a város arculatváltását bizonyította egy építészeti konferencián. Ő maga is sok energiát fordított arra, hogy korábbi munkahelyeiről kimentse a régi negatívokat, mert olykor-olykor más neve alatt találkozott a munkáival. Örül, hogy a múzeum jelenlegi vezetősége jó gazdája a mementóknak.

jobb alsóMúltidézők | Fotó: Kovács Zoltán

Korai érdeklődés

– Gyermekkorunkban lekerült a padlásról egy harmonikás szerkezetű, üveglapos, lemezes antik fényképezőgép. A bátyám ötletére kipróbáltuk, de nyilván fényt kapott a szerkezet, így a képet nem láttuk. Onnantól elkezdett érdekelni a fényképezés folyamata, de már dolgoztam, amikor kaptam egy olyan gépet, amivel elkezdtem képeket készíteni. Autószerelő a szakmám, harminc esztendőn át dolgoztam a Műszaki KTSZ-ben. A fényképezés végig hobbi maradt, önszorgalom, bár egy időben a tanácsnak és a művelődési háznak is készítettem képeket. Amikor meghallottam, hogy történik valami fontos, bontás vagy építés, netán Maghy Zoli bácsi a főtéren fest, még a munkát is otthagytam, hogy meg tudjam örökíteni. Tudtam, hogy ami egyszer elmúlt, az nem jön vissza, de egy fénykép örökké emlék marad – mesélte Kovács Zoltán.

Egy fotós tanfolyamot azért elvégzett akkoriban Debrecenben, majd ő maga is tartott szakkört a böszörményi művelődési házban. A ’60-as, ’70-es évekből vannak olyan mozzanatok, amiket csak ő örökített meg, általa nézhetjük vissza. Családi eseményeken, esküvőkön, névadókon is fotózott, mindig előkerült a gép, bárhol is volt. Legyen az szülőotthon vagy téesz.

2 has magas_Kovács ZoltánFiatalon | Fotó: Archív

Beszélgettünk arról is, egykor könnyebb volt-e lencsevégre kapni az embereket, mint manapság.

– A régi időkben is volt, aki tiltakozott, aztán meg kereste magát a kiállított képek között. Felszólítottam a nagyérdeműt, hogy én itt fényképeket fogok készíteni, amik ki lesznek állítva. Aki nem akar rajta szerepelni, takarja el az arcát. Mindig meghatalmazással mentem, a párttitkártól, a művelődési ház igazgatójától vagy a polgármestertől kaptam a munkavégzéshez kapcsolódó igazolást. Itt a legutolsó, amit 2013-ban írt alá a polgármester úr. Igaz, ez nem határozott idejű, de már nem érvényes, mert például a választáskor ezzel már nem jutottam be a szavazókörbe. A mai napig kattintgatok, egy kis digitális fényképezőgéppel, amit a lányomtól kaptam – folytatja. Hozzátette, most sokszor hallja, ha fotóz, hogy „a Facebookra fel ne tegye!”.

A 84. életévét decemberben betöltő férfi elmondása szerint érdekes dolgok történtek vele az élete folyamán, egyszer egy motorbalesetből is fel kellett épülnie. 1956-ban, 22 éves korában kezdte meg önálló életét, abban a házban lett albérlő 14 évig, ahol korábban laktak. Miután az önkormányzat „visszakérte” a házakat, újabbakat utaltak ki a korábbi albérlőknek, amit aztán sikerült a ’90-es években megvásárolni. Az akkori viszonyokhoz képest viszonylag későn, a negyvenes éveiben házasodott, egy lányuk született (aki a Napló nyomdájában is dolgozott – a szerk.).

Sosem kilincselt

Talán azért sem tudta a teljes életét a fotózásnak szentelni, mert bár az egész város az ő „munkahelye” volt, a fizetésben ez nem mindig mutatkozott meg.

Nagyon jó érzés arról beszélni, hogy én a város fotósa voltam, s olyan emlékeket hagyok az utókorra, ami másoknak sokat jelent. Úgy veszem észre, érdemes volt. Hobbi maradt, mert én a pénzért sosem kilincseltem. Az eszközöket beszereztem, volt, hogy kaptam alapanyagot, de volt, hogy én vettem meg a filmeket. Az előhívatás is mikor hogyan történt.”

– Persze, amikor konkrétan felkértek egy munkára, másképp volt, s még őrzöm a bizonylatot a bruttó 200 forintos fizetésemről. Az anyagi oldallal komolyan sosem foglalkoztam, mert mindig hajtott az a vágy, hogy ne maradjak le az eseményekről, s mindig a kezem ügyében legyen a kamera. Nem megélhetést, hanem örömet szerzett nekem ez a tevékenység – mesélte.

Mai technika

Igazán történelminek nevezhető a találkozás, amit az interjúkészítés kísért, ugyanis Zoli bácsi digitális fényképezőgépével, sőt kamerájával is „felvette” a beszélgetést. Őt pedig a város és a múzeum mai fotósa, Horváth Tamás örökítette meg immár sokadjára. Szóba került az is, hogy miképpen lehetett a régi technikával tökéletes képeket készíteni.

bal alsó 2 hasA Hajdúsági Múzeumban a munkásságát tartalmazó tablók és negatívok között | Fotó: Barak Beáta

– Látva a mai fotózást, gondolhatom azt, hogy talán régebben több tudás kellett a fotózáshoz, hiszen csak egyszer kattintottunk, s még akkor nem lehetett tudni, jó lesz-e a kép. Ma már nagyon drága gépek vannak, nagyon sokra képesek, arról nem is beszélve, hogy a számítógép további lehetőségeket ad az utómunkálatokra. Én még nyersen, alakítás nélkül dolgoztam, de bevallom, nagyon szeretem a mostani eszközöket is, mert csodálatos dolog, hogy azonnal megnézhetem, hogyan dolgoztam – hallhattuk.

A képeiből több kiállítást szervezett már a város és a múzeum, de a teljes életmű digitalizálása még folyamatban van, s az is lehet, hogy a művelődési házból is kerülnek elő további negatívok.

– Ma is csinálgatok még fotókat. Nyitott szemmel járok a városban, virágot például nagyon szeretek fotózni – halljuk.

Azért most is vannak jó, segítőkész barátok: a múzeum közössége mellett Kiss Zsigmond az, aki mindezeket felteszi a közösségi oldalra: Kovács Zoltán fotói címmel. Szintén a közösségi oldalon a Hajdúböszörményi múltidézők című profilt is érdemes böngészni.

– Barak Beáta –



Hajdúböszörmény.
HAON.HU

További hírek a Sport kategóriából






hirdetés