A böszörményi strand várja majd a röpiseket

Akt.:
A böszörményi strand várja majd a röpiseket
© Fotó: Molnár Péter
Hajdúböszörmény – Remek pályák, izgalmak és ajándékok – hétvégén újra verseny.

A Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség által rendezett Traubisoda Hajdú-Bihar Megyei Strandröplabda Bajnokság harmadik fordulójára kerül sor Hajdúböszörményben, a Bocskai Strand és Termálfürdőben szombaton és vasárnap. A hétvége első napján a női és a férfi párosok, míg vasárnap a vegyes kettesek játszanak majd.

Az indulókat a három kiváló pályán kívül sok ajándék is várja. A mostani fordulóban az „A” kategóriák nyertesei három főre szóló, egy hetes ingyenes görögországi tengerparti apartmant nyernek, és a Bocskai Strand és Termálfürdő felajánlásaként a győztes párosok mindkét tagja egy-egy 10 alkalomra szóló belépőjegyet vehet át.

Az előző körhöz hasonlóan most is két kategóriában nevezhetnek a párosok: az „A”-ban a versenyengedéllyel rendelkezők, a „B”-ben azok, akiknek nincs. Nevezni mindkét nap 9 és 10 óra között lehet a strand főbejáratánál. Az előnevezéseket az eotvosvolley@externet.hu e-mail címen lehet leadni.

Az összetett pontversenyben a férfiaknál Berkes Zoltán áll az élen, négy ponttal megelőzve Bán Balázst és Mészáros Zoltánt. A hölgyeknél az összesített pontversenyt Marczin Daniella és Zolnai Vanda vezetik. Előnyük egy pont Dénesi Brigitta és Győri Panna előtt. A vegyes párosoknál jelenleg dr. Kovács Katalin az első, egy ponttal előzi meg Pintér Andreát és Kis Pétert.

Az eredmények, képek, az összetett verseny állása és a versennyel kapcsolatos más információk megtalálhatók a szövetség honlapján és a Facebookon.

HBN


A kerekestelepi fürdőben pattogtak a strandröplabdák

A Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség által rendezett Traubisoda Hajdú-Bihar Megyei Strandröplabda Bajnokság második fordulójára került sor szombaton és vasárnap a Kerekestelepi Fürdő és Lyra Beach Kempingben. Szombaton a női és a férfi párosok, míg vasárnap a vegyes kettesek játszottak.



Hajdúböszörmény.
HAON.HU






hirdetés