Hajdu Szabolcs: olyan filmet akartunk, amit jó csinálni

Akt.:
Hajdu Szabolcs: olyan filmet akartunk, amit jó csinálni
© Fotó: Matey István
Budapest – A célkitűzésünk egy olyan film elkészítése volt, amit jó csinálni, amiből lehet tanulni és amivel a végén mindannyian elégedettek vagyunk – hangsúlyozta az MTI-nek Hajdu Szabolcs, az Ernelláék Farkaséknál című, csütörtökön Karlovy Varyban debütált alkotás rendezője és forgatókönyvírója.

A Tamara, a Macerás ügyek, a Fehér tenyér, a Bibliothéque Pascal és a Délibáb rendezője legújabb független filméről szólva hozzátette: mindezek megvalósulása után “csak a hab a tortán”, hogy az Ernelláék Farkaséknál világpremierjére Közép- és Kelet-Európa egyetlen A-kategóriás seregszemléjén, a hivatalos versenyprogramban kerülhetett sor.

A film alapjául az ugyanezen a néven, szintén Hajdu Szabolcs rendezésében futó színházi előadás szolgált. Története szerint Farkas és felesége, Eszter, valamint kisfiuk kénytelenek befogadni otthonukba Eszter nővérének, Ernellának Skóciából egy évnyi sikertelen megtelepedési kísérlet után visszatérő családját. A hívatlan vendégekkel való kényszerű együttlét rávilágít a szereplők közt lappangó feszültségekre és ellentétekre.

“A színházi premiert követően, látva a közönség reakcióját, rögtön eldöntöttük, hogy filmet is csinálunk a történetből. Szerettük volna, ha nemcsak egy dokumentációs értékű színházi felvétel marad meg belőle, hanem az előadás színvonalához méltó mozgókép is” – idézte fel a rendező, hozzáfűzve, hogy így sokkal több emberhez jut el az előadásban összesűrített tapasztalat, hiszen Karlovy Varyban egyetlen vetítésén többen látták, mint a színházban egy egész évad alatt.

A színpadi előadáshoz hasonlóan Hajdu Szabolcs mellett legközelebbi munkatársai, Szabó Domokos, Gelányi Imre és Török-Illyés Orsolya – a rendező felesége – szerepel a filmben, kiegészülve a Maladype Színház két színésznőjével, Tankó Erikával és Szilágyi Ágotával.

“A színházi előadásban a gyerekszerepeket felnőttek játszották, és amikor a filmet elkezdtük forgatni tavaly szeptemberben, őket lecseréltük a saját gyerekeinkre” – mondta el Hajdu Szabolcs, kitérve arra is: a forgatás 12 napig tartott, helyszíne saját lakásuk volt.



Az alkotást Hajdu Szabolcs 13 operatőr szakos tanítványa fényképezte, többségük a Budapesti Metropolitan Egyetemről, míg a hangmérnöki munkát a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai végezték. A producerek Herner Dániel, András Muhi, Ferenczy Gábor és Muhi Zsófia voltak.

Az MTI kérdésére, hogy mennyire nehéz ma Magyarországon független filmet forgatni, úgy válaszolt: “nem volt nehéz, mert pont annyit vállaltunk, amennyit az adott körülmények és lehetőségek között meg tudtunk csinálni”. Mint fogalmazott, nagyon gyorsan dolgoztak, és még gondolatban sem merült fel, hogy nem fogják tudni végigvinni a filmet, amelyet várhatóan ősszel mutatnak be Magyarországon.

“Nagyon sokféleképpen lehet ma már filmet csinálni, így is, máshogy is. Az a legjobb, ha egyszerre tudunk gondolkodni nagyban és kicsiben, egyidejűleg az összes nagyságrendben” – emelte ki a rendező, aki elmondta azt is: az Ernelláék Farkaséknál színházi változatát tovább játsszák ősztől, emellett októberben bemutatnak egy másik darabot is a debreceni Páholy lakásszínházban, a független produkció látható lesz Budapesten a B32-ben és a szegedi Reök-palotában is.

Jövő tavasszal egy nemzetközi koprodukcióban, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a zágrábi Eurokaz együttműködésével készülő színházi előadást készítenek, továbbá három filmtervük is van különböző előkészítési fázisokban – árulta el Hajdu Szabolcs.

– MTI –


Ilyen még nem volt: lakásszínház nyílt Debrecenben

Debrecen – Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című darabjának előadásával nyitotta meg kapuit hétfőn Debrecen első lakásszínháza a belvárosban.


Két magyar film versenyez Karlovy Varyban

Budapest – Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál címmel készült filmje a Kristály Glóbuszért indul, míg Till Attila Tiszta szívvel című mozija az East of the West versenyprogramot nyitja meg július 2-án a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap kedden az MTI-vel.


Karlovy Varyban bemutatták a magyar versenyfilmet

Prága – Összesen tizenhárom operatőr forgatta az Ernelláék Farkaséknál című magyar film egyes jeleneteit – közölte Hajdu Szabolcs, a film rendezője csütörtökön Karlovy Varyban az alkotás bemutatása előtti sajtótájékoztatón.








hirdetés