Hajdú-Biharban még nincs para az influenza miatt

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: Racskó Tibor
Debrecen – A 100 ezer lakosra jutó orvoshoz fordult betegek száma Hajdú-Bihar megyében 84 volt.


A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint az országban január 25-31. között az előző hetinél 69 százalékkal több, azaz 18 ezer 200 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Ez alapján kijelenthető, hogy hazánkban megkezdődött az influenzajárvány.

Az ÁNTSZ közleménye szerint, a 4. héten két terület kivételével valamennyi közigazgatási területen emelkedett az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva. A 100 ezer lakosra jutó orvoshoz fordult betegek száma Hajdú-Bihar megyében 84 volt. Borsod-Abaúj-Zemplén (384) és Pest (338) megyében volt a legmagasabb, Tolna (38) és Veszprém (38) megyében pedig a legalacsonyabb. Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírusok által okozott megbetegedéseket a fővárosban és 6 megyében diagnosztizáltak. Dr. Szalontai Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Területi Orvosi Kamara Háziorvosi Szekció Debreceni Tagozatának vezetője szerint, még mindig nem késő beadatni az influenza elleni vakcinát, ugyanis megyénket még nem érte el a járvány. A vakcina okozta védettség 7-10 nap alatt alakul ki a szervezetünkben, még éppen időben, ahhoz, hogy a körülbelül két hét múlva Hajdú-Bihart is elérő influenzajárvány ne fertőzzön meg bennünket. A szakember kérdésünkre elmondta, a járvány hossza az időjárástól függ majd. – Felmelegedés miatt – főleg a tavas területeken – gyorsan fog terjedni a járvány, de egy fagyos hideg megálljt fog parancsolni a vírusnak – fűzte hozzá dr. Szalontai Sándor.

Több gyereket fertőz

Az ÁNTSZ országosan összesítő adatai szerint, az elmúlt héthez viszonyítva az orvosnál megjelent betegek között nőtt a gyermekek aránya (34 százalék), Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Tolna megyében a betegek több mint a fele 15 éven aluli volt. A betegek 34,1 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 23 százaléka, 8,9 százalékuk pedig a 60 éven felüliek közül került ki. A negyedik naptári héten összesen 92 influenza-gyanús betegtől érkezett vizsgálati anyag az Országos Epidemiológiai Központ Légúti vírus osztályára.

A sentinel orvosok által beküldött 40 mintából három betegnél influenza A(H1N1)pdm09, hat betegnél influenza B vírus jelenlétét mutatták ki, az influenza-pozitivitási arány 22,5 százaléknak felelt meg. A hagyományos beküldés keretében diagnosztikus céllal vizsgált 52 beteg közül egy betegnél influenza A(H1N1)pdm09, két betegnél influenza A (NT) vírus okozta fertőzést igazoltak.

HBN








hirdetés