Hagyományőrzés Felsőtelekesen

A felsőtelekesi Telekes Béla Általános Iskola tanulói lehetőséget kaptak arra, hogy kézműves szakkör keretén belül, kézügyességükkel is bizonyíthassanak – mondja Szilasi Tiborné szakkörvezető.

Ezért döntöttek úgy, hogy felveszik a kapcsolatot a kazincbarcikai Egressy Gyermekek Háza Kézműves Ház munkatársaival. Sok segítséget kaptak a munka megindításához, amit odahaza a kézműves szakkör óráin hasznosítottak. A gyerekek nagy örömmel végezték a kézműves  munkákat, minden tanuló sikerélményhez jutott. Ez adta az ötletet, hogy kész munkadarabból kiállítást rendezzenek.

Felsőtelekes polgármestere, Fecske Sándor invitálta önkormányzati testületi ülés előtt képviselőtársait s az ülésre érkezett vendégeket: Székelyné Varga Máriát, a Kazincbarcikai Kistérségi Társulás vezetőjét, valamint Dr. Csontos Jánosné tanügy-igazgatási szakértőt a kiállítás megtekintésére. Az iskola tanulói bizonyítottak, hogyan engedelmeskedik a kéz a képzeletnek, hogyan születik csuhéból, vesszőből használatra alkalmatlannak tűnő anyagokból adventi koszorú, csuhébaba, dísztárgy, azaz alkotás.

Szabadidőt nem kímélve, a szülői házat is bevonva sikerült céljukat elérni. A hagyományőrzés e piciny Borsod megyei településen, Felsőtelekes kis közösségében valósággá vált.

P.Gy.



További hírek a Borsod-Abaúj-Zemplén kategóriából






hirdetés