Hagyománya van a krumplizásnak

Akt.:
Hagyománya van a krumplizásnak
© Fotó: Vmirjáncki József
Mezőpeterd – Ötödik alkalommal rendezte meg Mezőpeterd a Burgonyafesztivált a hétvégén.

Reggel zenés ébresztő volt a településen. Az egész napos rendezvényen minden korosztálynak volt szórakozási lehetősége. Délelőtt elsősorban a gyermekeknek, ugróvár, arcfestés, kézműves foglalkozások. Nagy sikere volt a burgonyafőzési versenynek. A megjelent vendégek tapasztalhatták, hogy mennyi lehetőség kínálkozik arra, hogy a burgonya az asztalra kerüljön. A rengeteg változatnak az emberi leleményesség és az ízlés szabott határt.

Rengeteg fellépő

A délutáni órákban több művészi csoport lépett fel a szabadidő központban felállított színpadon. Főleg a környező településekről érkeztek. Váncsodról a Fehér Akác népdalkör, Gáborjánból a citerások, Furtáról a showtáncosok mutatkoztak be. A Mezősasról érkező nagymamák táncukkal arattak sikert. Felléptek a Körösszegapátiból érkező Harmónia énekkar tagjai is. Sikert arattak táncaikkal a Bihar dallam néptánc együttes táncosai is. Ők román néptáncokkal szórakoztatták a közönséget. Nagy tapsot kaptak a közönségtől a helyi Peterdi Rózsaszálak elnevezésű táncosok, akik ízléses ruhában modern táncbemutatót tartottak. A szórakoztató műsorok után szabadtéri nosztalgia bál volt, ahol táncolhatott idős és fiatal egyaránt.

Papp Miklós, a vendéglátó település polgármestere lapunknak elmondta, hogy Mezőpeterden hagyománya van a burgonya és egyéb kertészeti növény termesztésének. Ők ezt egy kiállítás keretében kívánták bemutatni.

HBN–VJ








hirdetés