Haditorna a nemzeti ünnepen

Haditorna a nemzeti ünnepen
© Fotó: Tibai Irma
Hajdúszoboszló – A diákok kipróbálták a középkori harcászatot, íjászatot, mátrix tájékozódási futást, akadálypályát.

Mozgalmas csatatérré változott március 14-én a Hőgyes Endre Gimnázium külső-belső területe, a reggeli óráktól zajlottak az események. A küzdelmekben az osztályok, egyének mutatták meg ügyességüket, elméleti felkészültségüket, majd megemlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról. A bemutatón egy törpe, de annál nagyobbat szóló ágyút is elsütöttek a suli udvarán.

Fotó: Tibai Irma

Kirándulás a fővárosba

A gimnázium megpályázta a Honvédelmi Sportszövetség kiírását, melynek célja a fiatalság hazafias nevelését célzó tevékenységek, a honvédelmi sportok megismertetése, s mindezekhez a katonaságot támogató szervek bevonása.

Fotó: Tibai Irma

– Komplex honvédelmi témanapot terveztünk egy munkacsoporttal, melyet időben március 15-e megünnepléséhez kapcsoltunk – tájékoztatott Tóthné Kocsik Ágnes diákönkormányzatot patronáló tanár. A rendhagyó rendezvényen 19 osztály, 525 diákja, valamennyi dolgozó, s meghívott partnerek vettek részt, mintegy 630-an.

Fotó: Tibai Irma

Az osztályok buborékfociztak, gránátot dobtak, kipróbálták a középkori harcászatot, íjászatot, mátrix tájékozódási futást, akadálypályát, a sebesültszállítást, a lövészetet, egy mászófalat, összesen kilenc „hadszíntéren”, 18 próbán vettek részt. Ezt ünnepi megemlékezés és bemutatók követték. Eredményt az osztályok közt hirdettek, a jutalom, egy katonai formatorta, s egy fővárosi kirándulás a Hadtörténeti Múzeumba. Az egyéni feladatokat vállalók tombolaszelvényt kaptak, melyekkel ajándékokat nyerhettek.

– Tibai Irma –