Hadd görbüljön!

Százmilliárd euró. Szép summa. Ennyi pénz már megérne néhány fárasztó off-shore lovaglást is. Ám ez a pénz egyelőre nem jön a házhoz. Inkább (és folyamatosan) csak megy onnan. T. Szűcs József írása.

Szó szerint. Méghozzá az uniós tagországok háztartásaiból. Becslések szerint ugyanis csak ezen polgárok, jellemzőbben inkább tőlünk nyugatra, ekkora értékű ételt és ételmaradékot dobnak ki évente napi szemetükben. Jó részük ráadásul nemcsak ehető lenne még, de úgy kerülnek a szemétlerakóba, hogy fel sem bontották őket. S még csak a szavatossági idejük sem járt le. Persze a gazdag országokban ez sem menti meg őket, hogy a szeméttelepre kerüljenek. Az egyre elismertebb kutatásokat végző „szeméttudósok” ugyanis kimutatták, bár az érintettek nem szívesen mutatták meg nekik, hogy temérdek élelmiszert már azelőtt levesznek az üzletek polcairól, hogy a közeli lejárati határidő fenyegetné őket. S a napi szemlét követően könyörtelenül az üzlet szeméttartályaiba dobálják azokat. Meggyőződésük ugyanis, hogy azokat az élelmiszereket, amelyeknek úgy tíz nap, két hét lenne még a lejáratukig, már nem vásárolják meg a potenciális fogyasztóik. Ám ez a pazarlás csak a jéghegy csúcsa. Hisz a biológiailag teljes értékű élelmiszererek sok ezer tonnáját már az európai, amerikai nagykereskedelmi raktárakban kiselejtezik. Mielőtt egyáltalán esélyük lenne arra, hogy a boltokba kerüljenek. Mi több azok a termények, amelyek kicsit kisebbek vagy nagyobbak a vélelmezett, ritkábban előírt, optimális méretnél vagy formánál már a termőhelyük közvetlen környékét sem hagyhatják el. Csak szemétként. Jobb esetben komposzt alapanyagként. Jellemző, hogy miközben 2009-ben megszűnt az a hírhedt uniós szabályozás, amely például előírta, hogy nem görbülhet a boltokba kerülő uborka, a kereskedők, a forgalmazók, árusok jobbára továbbra is csak az egyenes ubit hajlandóak átvenni a kereskedést meghatározó országokban. Csak azért, mert azokat könnyebb becsomagolni. Ugyanakkor az eddigi itthoni kezdeményezéseket megerősítő jelzés lehet, hogy hozzánk képest szuper gazdag Amerikában pár százezren már rádöbbentek az úgynevezett korszerű élelmiszer termelés útvesztőire. Például arra, hogy a megtermelt, de nem hasznosuló, viszont teljes élvezeti értékű élelmiszerek közvetlen és járulékos költségei (növényvédő szerek, műtrágyák, munkaerő, szállítás, üzemanyag) így nem mást, csak iszonyú pocsékolást eredményeznek. S nem mellesleg annyival járulnak hozzá a világméretű környezetszennyezéshez, amennyi több millió autó kipufogóját is lepipálja. Nos, ők fogyasztói csoportokat alkotva a legközelebbi farmerektől közvetlenül veszik a friss zöldséget vagy gyümölcsöt. Függetlenül attól, hogy azok görbülnek vagy nem, kicsik vagy nagyok, elég szép-e a színük vagy kevésbé.
Merthogy ezek a termények ugyanolyan egészségesek, vagy még inkább azok, mint amelyek hosszú és drága útjuk végén, többszörös átrakodás, megálló stb. után, bebocsájtást nyernek a globális kereskedelmet megtestesítő élelmiszeráruházak (korántsem) mennyei kapuján.

– T. Szűcs József –








hirdetés