Háború mindennap, a kertek alatt

Akt.:
Háború mindennap, a kertek alatt
© Fotó: Matey István
Nádudvar, Nagyiván – Házaknál hasznosították a bombázótér hulladékait a környező településeken.

Lassan húsz éve annak a tragédiának, ami máig elevenen él a nagyivániak emlékezetében: egy kamaszfiú a közeli bombázólőtéren lövedéket talált, hazaérve pedig nem tudott úrrá lenni a kíváncsiságán. A helyiek szerint szét akarta fűrészelni, a lövedék viszont felrobbant a kezében. Egy férfi, akivel az egyik helyi kocsmában találkoztunk, azt mondta, még a felszálló füstre is emlékszik.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Nagyiván és a megyénkbeli Nádudvar életét évtizedeken át meghatározta a gyakorló lőtér. „Közös szomszédjukban”, a pusztán békeidőben is lényegében háború zajlott, évtizedeken át pusztításra treníroztak a katonák. Itt történt a múlt héten tragédia: négy tűzszerész vesztette életét, egy társuk pedig megsebesült, amikor felrobbant egy 2,5 mázsás, szovjet bomba.

Bejárhattak kaszálni

1990 előtt – majd egy ideig később is – a környező településeken élőknek mindennapos tapasztalatnak számítottak az ablakokat, falakat rázó hangos robbanások. A nádudvari Kiss Ferenc szerint viszont nem volt azokban semmi különös. Nem féltek, akkor sem, ha dolgozni mentek a területre. – Amikor bombázni készültek, a szovjet katonák lóval járták a területet, és kiküldtek bennünket. Na, „davaj, kifelé!” – villan be a szófordulat a 68 éves férfinak. Azt mondja, a kasza rendszeresen repeszt fogott. Azt már Nagyivánban tudom meg, hogy szénaszezonban szombaton és vasárnap engedték be az embereket a területre. A 89 éves, svájci sapkás Tóth Antallal az egyik nagyiváni kocsmában találkozom, két deci bort szürcsölve azt ecseteli, hogy ez nem jelentette azt, hogy akkor ne kellett volna felfelé figyelni.

20160708_bombák_földjén

– Egyszer nagyon megijedtem. Odajött hozzám két ruszki tiszt. Azt magyarázták, hogy azonnal tegyem le a kaszát! Megfogtak, kivittek a határra, ott vártuk meg a bombázás végét. Aztán, képzelje, visszavittek a kaszámhoz. Ha nem így igaz, ne igyam meg a boromat! – mutat a színes pohárba öntött italra a szemlátomást jó szellemi állapotban lévő férfi.

Nagyiván felől – ahogy a helyiek mondják – a szovjet bódénál lehetett belépni a lőtérre. Mivel többnyire ismerték a sorompónál felügyelő katonákat, tudták, ha ezt-azt visznek nekik, engedékenyebbek. Volt, aki a pálinkát szerette jobban, mások inkább a befőtteknek, kolbásznak örültek.


Tóth Antal (balra), Kiss Ferenc (jobbra). Fotók: Szabó Zsolt László Tóth Antal (balra), Kiss Ferenc (jobbra). Fotók: Szabó Zsolt László ©

A helyiek hangjából némi nosztalgia is kihallik, amikor a bombázótérről érdeklődöm. Azt mesélik, a faluban a már ereszkedő repülőgépek néhány száz méterrel a házak felett húztak. A gyerekek rendszeresen az iskola vécéjének tetejéről figyelték azokat, többen mondják, olyan közel repültek, hogy ha a pilóták integettek volna, azt is látják. Ám hiába kérdezek elvétett, véletlenül elejtett bombákról, ilyenre nem emlékeznek, pedig mind többen gyűlnek körém. Tóth Antalnak viszont eszébe jut az a szovjet harci repülő, amelyik az egyik tanyába zuhant a 60-as évek fordulóján. A juhász és a birkák is odavesztek. A közelebbi, 1984-es elvétett bombázásról viszont nem beszélnek – talán már elfeledték. Pedig a Szolnok megyei Néplapnak a helyi Lajtos János arról számolt be, hogy akkor sok nagyiváni szenvedett komoly kárt. Tévedésből ugyanis az ő faluszéli házától mintegy másfél kilométerre csapódott be egy rakéta. A károkért ő 2 ezer 800 forintot kapott. A több helyütt erősen repedt házon 12 kőlábat kellett újrarakni.
A helybeliek szerint ritka az olyan ház, ahol ne volna olyan eszköz, amit a bombázótérről, vagy annak közelében talált maradványokból eszkábáltak. A bombatestből vályú készült, a disznók mai napig abból isznak. Komoly értéknek mégis a Sztálin-gyertyaként ismert, világító testek bizonyultak. Ezek éjjel is közel nappali világosságot teremtettek. Tízesével-húszasával dobták le a gépekről, hogy bevilágítsa a lőteret. Ezekért, különösen, ha a falu felé fújt a szél, versenyeztek. Az ejtőernyő selyemből készült, a korabeli ágyak terítője volt. Ám arra is esküsznek, ma sincsenek olyan jó kötelek, mint az ernyőkön lévők. A nehezékül szolgáló bödön pedig itatóként hasznosult. A réz töltényhüvelyek is értéket jelentettek: eladták, de a juhászoknak is kellett, csengőt készítettek belőle. Beszélgetőpartnereim amondók: azokból is van, ami még mindig csilingel – akár a jószág nyakában is.

Szabó Zsolt László


Hortobágyi robbanás – Simicskó: független szakértők végzik a vizsgálatot

Budapest – Külső, független szakértők vizsgálják a múlt pénteki hortobágyi robbanás körülményeit, okait – mondta a honvédelmi miniszter szerdán Budapesten, egy más témában tartott sajtótájékoztatón.


Videó: A bombák földjén mindennapos a veszély

Budapest – Minden nap az életük a tét, hiszen több mint 10 éves tapasztalat után hatástalaníthatnak olyan bombát a tűzszerészek, mint amelyik múlt pénteken felrobbant, és négy ember halálát okozta. A Tényeknek megmutatták, hogyan készülnek a mindennapi életveszélyre.


Videó: Robbanás a Hortobágyon – Csak a szerencsén múlt, hogy eddig nem történt tragédia?

Budapest, Hortobágy – Sokáig senki sem őrizte Magyarország legveszélyesebb lőterét, azt, ahol pénteken meghalt négy tűzszerész. A Hortobágyon élők közül többen vasgyűjtés gyanánt bombákat, gránátokat szedtek a pusztán – számolt be a Tények.


Nem volt biztosításuk a hősi halált halt tűzszerészeknek

Budapest, Hortobágy – Mivel korábban megszüntették a katonák élet- és felelősségbiztosítását, a jelenlegi szabályozás alapján a Hortobágyon egy bomba hatástalanítása közben hősi halált halt tűzszerészek számára nyújtható egyszeri anyagi segítség mértékét a honvédelmi miniszter egyéni mérlegelése határozza meg – írja a Blikk a Magyar Idők hétfői cikke nyomán.








hirdetés