Ha webáruházban vásárolunk karácsonyra, nem árt odafigyelni!

Akt.:
Ha webáruházban vásárolunk karácsonyra, nem árt odafigyelni!
© Fotó: Getty Images
Debrecen – A karácsony közeledtével egyre többen intézik vásárlásaikat online, vagy folyamodnak áruhitelhez. Mindezek veszélyeket rejtenek magukban, éppen ezért felkészülten, jogainkkal tisztában érdemes az ajándékokat beszerezni.

Dr. Hajnal Zsolt, a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének elnöke tájékoztatta a Naplót az internetes vásárlás kockázatairól, az áruhitelekkel kapcsolatos tudnivalókról, valamint ismertette a legfontosabb fogyasztói jogokat.

Az olcsó nem mindig akció

Rengeteg csaló van az interneten, akik az idei slágertermékekkel, táblagépekkel, okostelefonokkal és LCD-televíziókkal üzletelnek. – Az eladó online apróhirdetésben meghirdet egy terméket jelentősen kedvezőbb áron, mint amennyiért hozzá lehet jutni. Kitalál köré egy hihető történetet, például, hogy külföldről hozta, ezért a vámot is ki kell fizetni, aminek az összegét előre kéri. A fogyasztónak még így is megéri, befizeti a pénzt, utána pedig soha nem tudja elérni az eladót – ismertette Hajnal Zsolt.

Kedvezményes hűségidő…

Egyes webáruházakban feltűnően alacsony áron, az eredeti listaárnál 30–40 százalékkal olcsóbban lehet egy-egy termékhez hozzájutni. – Ezek rendszerint vagy az ÁFA-szabályok megkerülésével vásárolt termékek, vagy nincs dobozuk, esetleg már használtak. Volt rá példa, hogy egy cég megvásárolt kedvezményes hűségidővel telefonokat, amiket meghirdetett és eladott, viszont a részleteket nem fizette, így a telefonokat is letiltották – idézte fel érdeklődésünkre a szakértő.

Internetes vásárlásnál a fogyasztónak mindig érdemes utánanéznie, ki a webshop üzemeltetője, ahonnan vásárolni szeretne – mutatott rá dr. Hajnal Zsolt. Ha egy cégről nem találunk rossz hírt a neten, megbízhatónak tekinthetjük. Érdemes azonban olyan honlapokról vásárolni, melyeknek ismerősen cseng a neve, hiszen évek óta stabilan működnek – tanácsolta a fogyasztóvédelmi szakember.

Ha meggondoltuk magunkat

Az ajándékot lehetőleg az ünnep előtt két héttel rendeljük meg, ilyenkor ugyanis az átlagosnál nagyobb számú rendeléseket adnak le a vásárlók, s fontos tisztázni a szolgáltatóval, mikorra érkezik meg a termék. Online vásárlás esetén – beleértve a cégek aukcióit – a termék kézhezvételétől számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhatunk a vásárlástól. A csomagolást minden esetben ellenőrizni kell, vannak-e rajta sérülések. Amennyiben igen, a terméket nem kell elfogadni, vagy a sérülését jelezni kell. Az elállás ezekre az esetekre is alkalmazható, de ilyenkor jelezni kell haladéktalanul a minőségi kifogást is. A magánszemélyek apróhirdetéseinél nincsen elállási jog. Ahhoz, hogy ne essünk csapdába, érdemes inkább a drágább, utánvétes kiküldést választani, amikor a terméket ellenőrizhetjük is.

Három munkanapon belül, kizárólag a kötelező jótállás alá eső termékek esetében kérhetjük annak cseréjét, ha hibát észlelünk. Ilyenkor a vállalkozás nem választhatja annak kijavítását. Azt tanácsoljuk, ezeket a termékeket, még ha ajándékba vettük is, próbáljuk ki, és ha problémát tapasztalunk azok működésében, éljünk a jogainkkal – tette hozzá dr. Hajnal Zsolt. Meg kell fontolni áruhitel esetén, hogy a jövőben megkeresett pénzünket terheljük le azért, hogy valakinek ajándékot vegyünk. A fogyasztónak mérlegelnie kell: hajlandó-e a hitelt felvenni és azt havonta, súlyos kamatokkal és költségekkel együtt visszatörleszteni? Ha igen, hasonlítsa össze az ajánlatokat, melyikkel jár jobban, és keressen fel egy pénzügyi szolgáltatót. Az apróhirdetésekben ugyanis rengeteg olyan ajánlatot találhatunk, amelyek kedvezményes pénzhez jutást kínálnak, de ezek többnyire engedély nélkül végzett tevékenységek.

A hitelkártya nem ajándék

Több szupermarket és áruházlánc kínál saját finanszírozási rendszert. – Ezekkel nagyon óvatosan bánjunk, hiszen ezek nem feltétlenül a klasszikus árukölcsönök, hanem hitelkártyák. Míg egy árukölcsön teljesítése különösebb odafigyelést nem igényel, egy hitelkártyát sokkal nehezebb használni, sok esetben az áruházi kedvezmény mögött valójában hitelkártya rejlik meg – hívta fel a figyelmet dr. Hajnal Zsolt. Ezeknek van egy kamatmentes periódusa, amelyben az addig felhasznált összegért nem kell kamatot fizetni, de ezen belül értelemszerűen a felhasznált összeget vissza is kell téríteni. Ha ez letelik, komoly kamatokat számolnak fel. – Gyakori hiba, hogy sokan bankkártyaként használják a hitelkártyát. Erről nem szabad készpénzt felvenni, mert onnantól kezdve nincsen kamatmentes periódus, azon nyomban felszámítják az óriási kamatokat.

HBN–VK








hirdetés