Ha szerelem, akkor csakis Julia

Akt.:
Ha szerelem, akkor csakis Julia
Debrecen – Szabó Sipos Máté ötlete alapján a Kodály Kórus és a Vojtina Bábszínház először hozott létre közös produkciót.

A Magyar komédia olasz módra című – Balassi Bálint Szép magyar komédiáján és Claudio Monteverdi madrigáljain alapuló – zenés, egyben színházi előadásnak a Kölcsey Központ Bálterme adott teret január 10-én.

Irodalomtörténeti háttér

Mivel Balassi Bálint Szép magyar komédiája egy olasz pásztordráma, Castelletti Amarilli című műve magyar nyelvre történő 1589-es átültetésének, valamint egyéb olasz pásztorjátékok „másolásának” az eredménye, nem véletlen, hogy a Szabó Sipos Máté vezette Kodály Kórus a vojtinás művészek játszotta darab hátteréül s egyben háta mögött az olasz Claudio Monteverdi madrigáljaiból ad elő részleteket, amely madrigálok szintén egy pásztorjátékot, Battista Guarini A hűséges pásztorát foglalják dalokba. Balassi fordításának a célja elsősorban az volt, hogy meghonosítsa az akkoriban Magyarországon még szinte nem is létező színjátszást. Ám, a produkciót látva a Vojtina Bábszínház művészeinek köszönhetően nemcsak Balassi Bálint egykori „óhaja” valósul itt meg a legmagasabb színvonalon, hanem a két együttes „fúziójának” köszönhetően a Kodály Kórus képezte zenei háttér is dramaturgiai fontosságot nyer.

A kórus nemcsak énekel

A Szép magyar komédia teljes szövegének egy színházi előadás kereteit szétfeszítő jellege miatt a vojtinások színjátékát a kórustagok, azon túl, hogy gyönyörűen éneklik a madrigálokat, a háttérből egy-egy, a Balassi-műből kiemelt szövegrészletekkel ellátott táblák felmutatásával is segítik. A táblákon olvasható feliratok a Balassi-mű fejezeteinek – melyeket a szerző actusoknak hívott – s azon belül a jeleneteinek, azaz scenáinak egy-egy csomópontját, fontos mondanivalóját ragadják ki, párhuzamosan azzal, hogy hol tart épp a színdarab. Így a több mint negyvenoldalas szöveg el- illetve „felmondása” helyett a művészek – bábszínészek lévén – kevés, a Kiss Judit Erzsébet dramaturg által kiválóan összeollózott szövegen, ám annál több báb- és maszkos játékon, mimikán, gesztuson és testbeszéden keresztül vázolják fel a Szép magyar komédia történetét. A testbeszéd említésekor külön felhívnám a figyelmet a produkcióban az Echo nevű tündérasszonyt alakító táncosnak, Till Virágnak mind a madrigálokhoz, mind pedig a késő reneszánsz történet szüzséjéhez csodálatosan passzoló mozdulataira.

Alakoskodás – magas fokon

A Vojtina színművészeinek köszönhetően a kevés beszéd ellenére is kirajzolódik előttünk a Balassi-mű története: Candia szigetén egy Thyrsis nevű legény szerelmes egy leányzóba, Angelicába, ám őbelé egy másik ifjú is beleszeret. Ez a másik ifjú – bosszúból, mert Angelica nem akarja viszontszeretni – megmérgezi a szép leányt. Thyrsis – mivel azt hiszi, hogy Angelica kimúlt a szertől – bánatában elbujdosik, és a nevét is megváltoztatja: ezen túl Credulusnak vallja magát. Ám Angelica nem hal meg, hanem szintén bujdokolva ő is nevet változtat: Juliává lészen. Tíz évnyi bujkálás után Credulus egy patak mellett megpillant egy leányt, aki nagyon hasonlít az egykori Angelicára. Igen, ő az, csak épp Julia néven, akire addigra szemet vetett Credulus barátja, Sylvanus is – csakhogy őt meg Galatea szereti.


Fotók: Matey István

Az alakoskodást, a névváltoztatással járó, a másik fél számára felismerhetetlen jelleget a bábszínészek a farsanghoz közeledvén különböző maszkok fel- és levételével oldják meg. Nagy Viktória Éva rendező koncepciójában két fehér és két sárgás színű maszk segíti a munkájukat, miközben a szerelmes Credulust (Mercs Máté Péter) és Juliát (Hell Krisztina) egy fiú- és egy leánybáb is szimbolizálja. Fontos s kiváló kellékük még a művészeknek egy átlátszó fólia, amely egyként képes a patakpartot, a bujkálás helyszínét, az erdőt, valamint Sylvanus lakhelyét is jelképezni. A legdrámaibb résznél azonban, amikor Credulus, a csak és kizárólag Juliáért élő Credulus meg akar halni, mert azt hiszi, a „gaz” Sylvanustól, az eddigi jó barátjától már soha nem tudja visszacsábítani kedvesét, a fiatal szerelmest megtestesítő Mercs Máténak nincs szüksége semmilyen kellékre: haláltusáját az előadásnak ezen a pontján ember- és nem bábszínészként vívja, rendkívül hitelesen és meggyőzően.

Tréfában szintén jeleskednek

Ám, dráma ide vagy oda, a műben Balassi szavaival élve: „Vagyon az dolog-beszélésben egynéhán tréfa is”, így a színészek a humor eszközeivel is remekül élnek: jót derülünk akkor, amikor a Credulus által tíz év után újra megpillantott Julia „bujaságát” ecseteli az ebben a jelenetben épp Sylvanus (Baditz Dávid) juhászának, Dienesnek a bőrébe bújt Hajdú Péter: „Kövérke, pirosocska, jó üzőcske, mint egy nyúlcímerecske! Oly fehér, mint az én ingem karácson napján! Az melle, mint a gömbelő retkecske; az orcája, mint a parlagi rózsa; az ajaka, mint egy kis megért cseresnye” – mire a háttérben a kórustagok épp nem szöveggel teleírt táblákat, hanem egy gyümölcsök alkotta csendéletet „raknak ki”. Vagy akkor, amikor Galatea az inge levevéséért cserébe a juhászt akarja „bevetni” Sylvanus visszaszerzésére egy kis „eperjecskével”. De jól szórakozunk az utolsó, nem más, mint Szabó Sipos Máté magasba emelte táblák feliratán is. Amely táblák „tartalmát” itt abban bízva nem leplezném le, hogy január 10-én először ugyan, de remélhetőleg nem utoljára láthatta a közönség ezt a remek „fúziós” produkciót.

– Gyürky Katalin –