“Ha spórolás volt az ok, akkor ennek nincs értelme” – A lakók szerint vannak gondok az új árokkal

Nyitott a csatorna a Szeged utcán
Nyitott a csatorna a Szeged utcán - © Fotó: Matey István
Debrecen – Nyílt árokkal lényegesen olcsóbb egy-egy utca leaszfaltozása, mint zárt csatornával.

December elejére elkészült a Lencz-telepen a Szeged utca aszfaltozásának első üteme, a Boróka utca és a Korcsolyás utca között 241 méter hosszan. Néhány héttel később az ott lakók nevében azzal kereste meg szerkesztőségünket egy panaszos, hogy egyrészt örülnek a beruházás elkészültének, másrészt értetlenül állnak az előtt, hogy miért ebben a formában valósult meg. Vagyis miért nem alakítottak ki az út alatt zárt csapadékvíz-elvezető csatornarendszert? Illetve miért kellett az út két oldalán, a burkolattól két-két méterre egy méter mély árkokat ásni?

Szerintük ez elavult és nem hatékony technológia, így már évtizedek óta nem építenek új burkolatokat. Ráadásul, mivel ott a talaj nagyon laza homokból áll, az árkokat néhány év alatt be fogja temetni a szél és az esővíz – állította Vargyas Bálintné. – Ha spórolás volt az ok, akkor ennek nincs értelme – tette hozzá, amikor a helyszínen jártunk.


Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

Több szempontból előnyös

A polgármesteri hivatal név nélkül, írásban nyilatkozó illetékese erre azt válaszolta: a tervező feladata volt, hogy a költséghatékonyság szem előtt tartása mellett készítse el a Szeged utca csapadékvíz-elvezetésének terveit. A nyílt vízelvezető árok egyik előnye, hogy az ott elszikkasztásra kerülő víz mennyiségével kevesebb csapadék terheli a befogadót. Ráadásul ez a megoldás a környéken telepített növények öntözéséhez is jelentősen hozzájárul – olvasható a levélben.

Azt is megtudtuk, hogy az utca ezen szakaszának leaszfaltozása így csaknem 40 millió forintba került. Zárt vízelvezető rendszer esetén a költség elérte volna az 58 millió forintot. Az illetékes hozzátette: azt, hogy hová, milyen vízelvezető rendszert terveznek, függ a terület geometriai és talajmechanikai adottságaitól, a rendelkezésre álló szélességtől, illetve a megvalósítás költségeitől.

A munkát megrendelő önkormányzat a vállalkozótól az árok rézsűjének befüvesítését is megrendelte. Amint a fű gyökeret ereszt, elhárul az erózió veszélye – állítja az illetékes.

A folytatásról

Az önkormányzat távlati célja, hogy valamennyi, jelenleg még burkolatlan utca szilárd burkolatot kapjon, azonban a rendelkezésre álló források korlátozottak – hangsúlyozta a válaszoló.

Hozzátette: a Szeged utcán folytatják majd az aszfaltozást. Az új szakaszon a csapadékvíz elvezetést a meglévőhöz igazítják, szintén nyílt rendszerben fog megtörténni, a víz befogadói a Korcsolyás utcai zárt, illetve a Ringló utcai nyílt csatornák lesznek.

HBN–OCs








hirdetés