„Ha már megvan a jogom hozzá, akkor élek is vele”

A kép illusztráció
A kép illusztráció - © Fotó: Kovács Péter
Debrecen – Debrecenieket kérdeztünk arról, miért tartották fontosnak, hogy elmenjenek voksolni vasárnap.

Bodnár Dorina, egészségügyi dolgozó

bd

Egészségügyi dolgozó vagyok, úgy gondoltam, kötelességem eljönni szavazni. Az elmúlt években volt látszattevékenység a munkám területén, de a jövőben többet szeretnék látni.

Hajdú Endre, egészségügyi dolgozó

he

Főleg azért jöttem el szavazni, mert ha már megvan a jogom hozzá, akkor élek is vele. Szeretném, ha a jövőben változás történne, leginkább az egészségügyben várnám az átalakulást.

Kurgyis Pál, tanuló

kp

Ma volt az első lehetőségem arra, hogy éljek a szavazati jogommal, ezért úgy gondoltam, hogy ez kötelességem. A kampányok elrettentettek, de mégis úgy éreztem, hogy voksolnom kell.

Baló Anna, tanuló

ba

Most szavazhatok először, de a kampányok nem befolyásoltak a döntésemben. Eddig is volt kialakított véleményem a pártokról, ezért a saját megérzéseimre és a elképzeléseimre hallgattam.

HBN|Fotók: Molnár Péter


Az ifjak is részt vettek a döntésben
Debrecen - Körükben beszédtéma volt a szavazás, hiszen „első bálozóként” kíváncsiak voltak, miként zajlik a voksolás. Az első választók is éltek a szavazati jogukkal, fontos volt számukra, hogy a voksaikkal erősítsék az általuk leghitelesebbnek vélt pártot. Egyöntetűen az a véleményük, hogy minde...

Kósa Lajos családja körében adta le a szavazatát
Hajdú-Bihar - Április 8-án, vasárnap országgyűlési választást tartottak Magyarországon. A választás egyfordulós, és sem érvényességi, sem eredményességi küszöb nincs. Az eseményekről élőben számolunk be a Hajdú Online-on. [liveticker name="valasztas-2018-elo-tudositas-a-hajdu-online-on"]...