Ha jó helyen van, megy fel az ára

Akt.:
Ha jó helyen van, megy fel az ára
© Illusztráció: HBN archív
Debrecen – A cívisvárosban öt-tíz százalékot is emelkedtek az ingatlanárak, és még nincs vége.

A lakáspiacon az árak még nem kapaszkodtak vissza a 2012-es árszintig, azonban az országos átlagban mélypontnak számító 2013-as év után, a rákövetkező évben már emelkedést tapasztaltak a szakértők. – A tendenciát követve a múlt év tavaszától Debrecenben is nőtt a lakáskeresők száma, mely az ingatlanárak enyhe emelkedését eredményezte. Ez a növekmény bizonyos típusoknál 5-10 százalékos – mondta el a Napló érdeklődésére Pók Tibor, az OTP Ingatlanpont régióvezetője.

A szakember szerint mindez két dolognak köszönhető: egyrészt az utóbbi évek alacsony kereslete és a kisebb tranzakciószám ellenére megvannak az ingatlanvásárlást megkövetelő élethelyzetek, másrészt a kedvező forinthitelek is élénkítő hatással vannak a piacra.

Albérletnek szánják

A jegybanki alapkamat csökkenése miatt immár sokan nem betétben tartják megtakarításaikat, hanem inkább ingatlanba forgatják át. Ezt bizonyítja az is, hogy a cívisvárosban a magánszemélyek mellett, az utóbbi időben nagy számmal jelentek meg befektetési céllal vásárolók.

Debrecen egyetemi város, így az albérleti piac országos szinten is kiemelkedőnek mondható – magyarázta Pók Tibor. Hozzátette: a befektetők a 1,5-3 szobás, egyetemekhez közeli, vagy belvárosi lakásokat keresik, míg a magánvásárlók körében a Tócóskert és a Csapókert a legnépszerűbb városrész. Állapot tekintetében a két végletet keresik a vevők, vagyis a teljes felújítást igénylő és a teljes körű felújításon átesett lakások iránt érdeklődnek leginkább. A panellakások négyzetméterára jellemzően 130-170 ezer forint között mozog a megyeszékhelyen. A téglalakások esetében már sokkal árnyaltabb a kép, itt 150 ezertől akár 300 ezer forintig is terjedhet a négyzetméterár, mindez természetesen az ingatlan fekvésétől, az épület korától és állapotától függ.


Illusztráció: archív Illusztráció: archív ©

A város átlagáraihoz képest egyébként panelt legolcsóbban a Fényes udvarban, kertes házat pedig a Nagysándor -telepen lehetséges találni.

Markáns különbségek

Az előrejelzések szerint az ingatlanárak a jövőben tovább emelkednek, mivel a hitelkamatok egyre kedvezőbbek, valamint a befektetők is a biztonságosabb befektetési formák irányába mozdulnak el és ez jellemzően élénkítő hatással van az ingatlanpiacra – vélekedik Pók Tibor.

A vidéki települések közül Balmazújváros, Hajdúszoboszló és Hajdúböszörmény rendelkezik a legnagyobb ingatlanforgalommal, Hajdú-Bihar megye többi településén azonban nem tapasztalható jelentős élénkülés, leszámítva a Debrecen közvetlen vonzáskörzetébe tartozókat. – A különbségek markánsak. Ugyanolyan ingatlantípus településtől függően akár 50-70 százalékkal is olcsóbb lehet vidéken, mint a megyeszékhelyen! – fűzte hozzá a szakember.

HBN–PÁTZ


Egy győriért két borsodi

Több megyében a tavaly mért árak megközelítették, vagy már meg is haladták a 2012-est. Ezzel együtt is az átlagárak közötti különbség tovább nőtt, a legdrágább (Győr-Moson-Sopron és Pest) és a legolcsóbb (Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod, Békés és Nógrád) megyék között. Az utóbbi négyes esetén az átlagos értékesítési négyzetméterár nem érte el a 80 ezer forintot, miközben Győrben, vagy Pest megyében átlagosan 170 ezer forint négyzetméteráron adtak-vettek.A megyei listát vezető Győr-Moson-Sopron mellett Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, illetve Csongrád megyékben növekedtek az átlagárak 2013-hoz képest, ami a területek felértékelődését mutatja.

Címkék: , , ,







hirdetés