Ha az időjárás engedi, határidőre elkészül a villamospálya

Akt.:
Ha az időjárás engedi, határidőre elkészül a villamospálya
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Ebben az évben az egyes villamos nagyerdei vonalán lesznek még munkálatok.

A pályafelújítás az ütemtervnek megfelelően halad. Ha az időjárási körülmények is kedvezőek maradnak, akkor a DKV Zrt. tartani tudja a befejezési határidőt, és az 1-es, 2-es villamos közlekedése legkésőbb július 16-án üzemkezdettől ismét elindulhat a teljes vonalon – válaszolta a Napló kérdésére a debreceni polgármesteri hivatal, ahol az éppen a félidőben lévő villamospálya felújítás munkálatairól érdeklődtünk.

Jelenleg a kereszteződések Nagytemplom felőli oldalán zajlik a pályaszerkezet-átépítési munka. Kialakítják a síncsatornát, megerősítik a pályaburkolatot, valamint itt is egy speciális anyag alkalmazásával rögzítik majd a síneket. Az 1-es villamospálya felújítási költsége közel 132 millió forint, melyet teljes egészében saját forrásból fedez a DKV Zrt.

villamos2Fotó: Derencsényi István

A tervek szerint még ebben az esztendőben ősszel az 1-es villamosvonalon, a Klinikák és az Egyetem megálló közötti szakaszon felsővezeték-tartóoszlopokat cserél majd DKV Zrt., szintén saját forrásból. Az oszlopcsere várhatóan csak kis mértékben érinti majd az 1-es villamos közlekedését. A tervezett munka előkészítés alatt van.

Hamar átszoktak az autósok az új útvonalra

A debreceni polgármesteri hivatal hozzátette, hogy a két forgalmas kereszteződésben (Piac utca – Szent Anna utca, valamint Piac utca – Kossuth utca) kisebb fennakadást okoz a munka. Az első napokban nagyobb torlódást tapasztalhattak az autósok, azonban a néhány nap alatt más útvonalra szoktak át a gépjárművezetők, így csökkent a fennakadás.

KZS


Nem mindig tudnak csuklós buszt küldeni villamospótlóként
Debrecen - Nincs elég villamospótlónak is megfelelő csuklós autóbusz. Befejezték hétfőn a Széchenyi és a Kossuth utca, valamint a Szent Anna és a Miklós utca kereszteződések Nagyállomás felőli oldalán a síncserét. Ezután hozzákezdtek a beruházás második üteméhez, ugyanezekben a kereszteződésekb...

Síncsere a Piac utcán
Debrecen - Jól haladnak a szakemberek az 1-es villamosvonal felújítási munkáival. Vasárnap befejezik a Széchenyi és Kossuth, valamint a Szent Anna és Miklós utca kereszteződések Nagyállomás felőli oldalán a síncserét. Július 2-án, hétfőn reggel kezdődik a második ütem, a Nagytemplom felőli oldalo...