Gyutai Adrián: „Ilyen szeretetet nem sok helyen kap az ember”

Gyutai Adrián: „Ilyen szeretetet nem sok helyen kap az ember”
Az összefogás valami jó ügy érdekében mindig követendő cselekedet. Ám ha mindez mozgássérült és mozgásszervi fogyatékos gyerekek részére szerez feledhetetlen, boldog pillanatokat, az akció valóban valami egészen nemes cselekedetté változik.

A Tomracing Motorsport Team tagjai – Miklósy Tamás, Gyutai Adrián, Borsay Szabolcs, Radák „Radír” János és Csutak Péter –, a Hungaroring Sport Zrt., a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum, valamint a világ egyik legjobb triálosa, Hegedűs László közösen csalt mosolyt, és ajándékozott egy életre szóló élményt majd száz gyermeknek a budapesti Mexikói úton található Mozgásjavító Gyermekközpontban.

Egy egész délután barátkozhattak a kicsik, és a valamivel nagyobbak a kiállított motorkerékpárokkal, beülhettek „Radír” több mint 500 lóerős Nissanjába, végigizgulhatták és tapsolhatták Hegedűs László lélegzetelállító mutatványait, ugrásait, illetve Palágyi István, a Hungaroringen található tanpálya munkatársának segítségével elmélyítették magukban a balesetmentes közlekedés legfontosabb szabályait.

„Számomra sosem kérdés, hogyha ilyen helyre hívnak, igent mondok a felkérésre. Rendkívül boldog vagyok, hogy örömet szerezhettem ezeknek a gyerekeknek, akik igencsak megmozgattak a kéréseikkel” – ecsetelte a délután tán legnépszerűbb sportembere, Hegedűs László, aki elképesztő triálos show-t varázsolt az intézmény udvarára „néhány raklap” segítségével. A rendkívül aktív és láthatóan boldog gyermek szeme akkor is kikerekedett, amikor a motorok mellett „Radír” Nissanját is beindították, de már az is hatalmas élmény volt számukra, amikor ezekre a technikai csodákat néhány percre birtokba vehették. Felültek rájuk, beszálltak a volán mögé, és azokban a pillanatokban ők maguk is versenyzőkké váltak.

A rendezvény társházigazdája, a többszörös paralimpiai ezüstérmes, Európa-, és világbajnok vívó, Dani Gyöngyi szerint vendégeik egy életre szóló élményt nyújtottak a gyerekeknek.

„Nagyon köszönöm, hogy elfogadta a csapat a meghívásunkat. Valamennyien példaképekké váltak a gyerekek szemében, akik nagyon élvezték az együtt töltött órákat. Ráadásul itt szinte valamennyi iskolai korosztállyal találkozhattak, hisz ez az egyetlen ilyen létesítmény Magyarországon, ahol mozgássérült és mozgásszervi fogyatékos gyerekeket oktatnak az általános iskola kezdetétől az érettségi vizsgáig” – fogalmazott Dani Gyöngyi.

A Tomracing Motorsport Team versenyzőjének, Gyutai Adriánnak szinte egy perc nyugta sem volt, ugyanis a gyerekek nemcsak a motorjára, korábbi élményeire voltak kíváncsiak, hanem a kvízfeladatok megoldásához és a rajzok elkészítéséhez is segítségül hívták.

„Engem még ilyen szeretettel nem sok helyen fogadtak. Ez a rendezvény rádöbbentett arra, hogy van olyan eset, ahol egy mosoly, egy simogatás mindennél többet ér. Úgy érzem, ezektől a gyerekektől mi sokkal többet kaptunk ezen a délutánon, mint amit mi valaha is adni tudunk nekik” – árulta el a 2012-es szezon Alpok-Adria bajnoka.

Az intézmény igazgatója, Locsmándi Alajos azt emelte ki, hogy a tanulóihoz olyan sportolók jöttek el, akiknek versenyeire ők maguk vélhetően sosem jutnak el, legfeljebb a televízió képernyőjén keresztül találkozhatnak velük.

„Nem gondolom, hogy a mi gyermekeinknek nem jár ez az élmény, éppen ezért nagyon hálás vagyok vendégeinknek, hogy a technikai sportok izgalmát, a gyönyörű autókat és motorokat elhozták hozzánk. Olyan lelki többletet kaptak most a gyermekek, amiből sokáig táplálkozhatnak, és a mosolyuk önmagáért beszél” – jelentette ki az igazgató.

A Hungaroring Sport Zrt. és a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum a játékos foglalkozások és a színháztermi bemutatón kívül még egy nagy meglepetéssel is készült.

„Számunkra a mozgássérültek, illetve a mozgásszervi fogyatékos gyermekek és felnőttek ugyanolyan fontosak, mint az épek, éppen ezért a tizenöt éves Tanpálya ebben az évben számukra külön kurzusokat szervez a balesetmentes közlekedés jegyében. Nagyon örülök annak, hogy a kicsiknek sikerült egy szép délutánt szereznünk” – mondta Gazsi Júlia, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese, aki a cég nevében számos kisebb ajándék mellett nyolc darab, két napra szóló belépőt ajánlott fel a május 4-5-i WTCC világbajnokság mogyoródi futamára, melyhez a szombati napra érvényes paddock belépők is jártak.

A gyerekek és szüleik csillogó szemmel vették tudomásul a jó hírt, hiszen valamennyien szurkolnak Michelisz Norbertnek, a sorozat tavalyi privát világbajnokának. És hogy kik láthatják élőben Norbit versenyezni?

„Jelenleg is zajlanak tanulmányi és sportversenyek intézményünkben, és ezek legjobbjai nyerhetik meg a felajánlott belépőket. Hiszek abban, hogy feledhetetlen családi programban lesz részük azoknak, akik május első hétvégéjét a Hungaroringen tölthetik” – árulta el Locsmándi Alajos igazgató.

A rendezvény ötletgazdája, a Tomracing Motorsport Team tulajdonosa elmondta, ilyen fogadtatásban még egyiküknek sem volt része, és biztos abban, hogy nemcsak a gyerekeknek, hanem nekik is egy életre szóló élményt jelentett az itt eltöltött pár óra.

„Nagyon jól éreztük magunkat, és csak köszönettel tartozunk az intézmény vezetőinek és a gyerekeknek, hogy ilyen pozitív élményben lehetett részünk. Egy biztos, mostantól pár dolgot átértékelünk magunkban, és ebből a találkozásból erőt merítünk az előttünk álló nehézségek leküzdéséhez. Ha lesz rá módunk, és újra meghívnak minket, boldogan visszatérünk” – közölte Miklósy Tamás.