Gyurta az egyeduralkodó

Gyurta az egyeduralkodó
Gyurta az egyeduralkodó - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Risztov Éva ezüst-, Biczó Bence és Holoda Péter bronzérmet szerzett.

A 116. Úszó Országos Bajnokság második napján, csütörtökön délelőtt az első naphoz hasonlóan elődöntőket rendeztek a Debreceni Sportuszodában. Egy számban, az 50 méteres férfi gyorsúszásban álltak rajthoz hajdúsági versenyzők, a középdöntőjébe jutott a hajdúszoboszlói Holoda Péter és a DSC-SI versenyzője, Gyulai Dávid is.

A délutáni középdöntőből csak Holodának sikerül a kvalifikáció, aki a legjobb idővel lett döntős. A fináléban a hajdúszoboszlói sportolót csak a szám címvédője, Takács Krisztián és Kozma Dominik tudta megelőzni, így a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

A 100 méteres pillangóúszás döntőjében szintén volt debreceni érdekeltség, hiszen Biczó Bence a bajnokság első napján az 5. legjobb idővel jutott tovább a középdöntőből. A DSC-SI úszója végül Holodához hasonlóan bronzéremmel zárta a napot. –Erre az eredményre számítottam, szerintem ez az idő biztató a 200 méteres pillangóúszás előtt. A mai teljesítményem azt mutatja, hogy jó erőben vagyok. Pénteken mindenképpen szeretnék a döntőben úszni a fő számomban – fogalmazott Biczó.

Kiemelt versenynek számított a férfiak 100 méteres mellúszásának fináléja, ahol a szám tavalyi aranyérmesének, Gyurta Dánielnek sikerült megvédenie címét. – Körülbelül erre az időeredményre számítottam, bár a végén egy-két tizedmásodperccel jobbat szerettem volna úszni. Bízom benne, hogy az elkövetkezendő négy hétben még tudok annyit javulni, hogy lemenjek 1 perc alá. Szerintem a mai úszás nagyon jó az Európa-bajnokság előtt, elsősorban a kétszáz métert tekintve –nyilatkozta az olimpiai bajnok Gyurta Dániel.

A 800 méteres női gyorsúszásban szintén két debreceni mérettette meg magát, az olimpiai bajnok Risztov Éva és Szilágyi Nikolett képviselték a Sportcentrumot. Risztov Kapás Boglárka mögött másodikként ért célba, Szilágyi pedig negyedik lett.

A szerdán négy érmet bezsebelő Hosszú Katinka délelőtt két számban állt rajtkőre, délután viszont hat döntőben indult. A Vasas SC úszója a 100 méteres távon gyors- és hátúszásban is bajnok lett, a 4×100 méteres mix vegyesváltóval és a 200 méteres mellúszásban ezüstérmet nyert, 50 méteres pillangóúszásban és 800 méteres gyorsúszásban pedig harmadik helyezéssel zárt.

HBN-VL

Bajnokok:

  • 4×100 m mix vegyesváltó: Kőbánya Sport Club
  • 100 m férfi pillangóúszás: Cseh László
  • 100 m női gyorsúszás: Hosszú Katinka
  • 100 m férfi mellúszás: Gyurta Dániel
  • 200 m női mellúszás: Sztankovics Anna
  • 400 m férfi gyorsúszás: Kis Gergő
  • 100 m női hátúszás: Hosszú Katinka
  • 200 m férfi hátúszás: Bernek Péter
  • 50 m női pillangóúszás: Verrasztó Evelyn
  • 50 m férfi gyorsúszás: Takács Krisztián
  • 800 m női gyorsúszás: Kapás Boglárka
  • 4×200 m férfi gyorsváltó: Kőbánya Sport Club

Címkék: , ,


Sporthírek