Gyurkovics visszavonul

Állítása szerint megfenyegették, ezért úgy döntött, hogy bejezi pályafutását Gyurkovics Ferenc.

Az olimpiai ezüstérmét doppingvétség miatt elvesztő súlyemelő azt mondta: rá akarták venni, hogy hazudjon a nyilvánosságnak és ismerje be, hogy potencianövelő szert szedett .

Tavaly augusztusban Gyurkovics Ferenc olimpiai ezüstérmét mindössze egy napig ünnepelhette, ugyanis doppingszert találtak az általa leadott vizeletben. A súlyemelő ezt mindvégig tagadta.

Gyurkovics azt állítja, megfenyegették, ezért a mai napon nyílt levélben bejelentette a visszavonulását.
Néhány napja a szövetség elnöke is lemondott, mert nem sikerült tisztáznia a doppingügyet. Komáromi Lajos az RTL Klub Híradójának azt mondta, szerinte idegen vizelet került a doppinglaborba. Azt is hozzátette, a szövetség jelenlegi és volt vezetői között is van olyan, aki érintett a doppingügyben.

Dolovai Tamás, a szövetség olimpia alatt hivatalban lévő elnöke, valamint Imrő Dezső szövetségi kapitány rágalmazásért jelentette fel a leköszönt elnököt.