Gyurcsány bejelentette az adóváltozásokat

A jelenlegi 18-ról 19 százalékra
emelkedik a személyi jövedelemadó
alsó kulcsa, valamint ennek a
sávhatára a mostani 1,7 millió
forintról 2009 júliusától 2,2
millióra, 2010-től pedig 3 millió
forintra emelkedik, efelett pedig a mostani 36 helyett 38
százalékra emelkedik az szja – jelentette be
Gyurcsány Ferenc hétfőn a parlamentben.


Ezen kívül a
munkáltatói
járulékok a mostani 32
százalékról 27
százalékra csökkennek, valamint
megszűnik a 4 százalékos
különadó a személyek és
a társaságok számára is.


A kormány ugyanakkor elvetette az
egészségügyi
hozzájárulás
emelését. Gyurcsány
Ferenc
elmondta: ezekkel az
intézkedésekkel 800-900 milliárd
forint adóbevételtől esne el a
költségvetés. Ennek
ellensúlyozására a kormány
azt javasolja, hogy a 20 százalékos
áfa-kulcs 23 százalékra emelkedjen
(az 5 százalékos áfa-kulcs
változatlanul megmarad), a
társasági adó pedig 16 helyett 19
százalék legyen.


Emellett a benzin, a dohányáruk
és a szeszesitalok jövedéki
adója 3-7 százalék
között emelkedjen. A kormány ezen
felül megvizsgálja az adórendszeren
belüli kedvezmények és
mentességek (üdülési csekk,
étkezési utalvány)
eltörlését – fogalmazott
Gyurcsány Ferenc.