Gyurcsány: az Idősügyi Tanács támogatta a nyugdíjkorhatár-emelését

Az Idősügyi Tanács egybehangzóan
támogatta a nyugdíjakorható 65
évre emelését, azonban a 13. havi
nyugdíj beolvasztásáról
és a svájci indexálás
megváltoztatásáról még
egyeztetnek a nyugdíjas szervezetek és a
kormány – jelentette ki a testület
ülése után Kórózs Lajos a
szociális minisztérium
államtitkára.


Az eseményen részt vett
Gyurcsány Ferenc
miniszterelnök is, aki szerint a
nyugdíjasok jól értették,
hogy a jövő
nyugdíjfizetésének az
alapja a mai minél nagyobb
foglalkoztatás, ezért az
idősügyi szervezetek “tudomásul
tudják venni” a kormány
változtatási terveit.

Kórózs Lajos
hozzátette: megegyeztek abban az
Idősügyi Tanáccsal, hogy
még a változtatásokat
tartalmazó törvényjavaslatok
benyújtása (március közepe)
előtt egyeztetnek velük a 13. havi
nyugdíj és az indexálás
változásairól.


A kormányfő hétfőn
ismertetett tervei szerint a kabinet
beolvasztaná a havi nyugdíja a 13. havi
juttatást és csak azok
számára dná, akik jelenleg is
kapják, a jövőben nyugdíjab
vonulók már nem
részesülnének 13. havi
nyugdíjban.


A svájci indexáláést pedig
megtartaná a kormány, de annak
pontos mértékét a gazdasági
növekedéshez kötné: amennyiben
2 százalék alatti lenne a
növekedés, akkor csak az
infláció mértékével
emelkednének a nyugdíjak,
kettő és négy
százalékos gazdasági
növekedés között pedig az
infláció mellett fokozatosan az
átlegbérek alakulása is
beszámítana a nyugdíjak
összegébe, úgy, hogy négy
százaléktól felfelé 50-50
százalékban számítana az
infláció és az
átlagbérek is.