Gyurcsány: az elmúlt 20 év legnagyobb reformja jön

Gyurcsány: az elmúlt 20 év legnagyobb reformja jön

Az elmúlt húsz év legnagyobb
adó- és szociális reformját
kívánja végrehajtani a kormány
– mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a
Magyar Televízió A Szólás
Szabadsága című műsorában.


Az adó– és a
szociális témák mellett a
harmadik nagy terület a foglalkoztatás
kérdése. A
válságkezelő
csomagból először ezeket
részletezik február 16-án, a
többi témát egyelőre csak
érintőlegesen mutatják be.


 Az ezekhez kapcsolódó
jogszabályjavaslatokat
várhatóan március-április
környékén nyújtják
majd be az Országgyűlésnek. A
javaslatcsomagban lesznek olyanok, amelyek
kétharmados többséget
igényelnek majd, így
például a kisebb parlamentre
vonatkozó kitétel, de a “feles
törvényekkel”a legtöbb adó-
és szociális változtatás
keresztülvihető – mondta
Gyurcsány Ferenc.


A miniszterelnök egy másik
nyilatkozatában elmondta: a 300 forint
körüli euró árfolyam
rendkívül aggasztó, és
szerinte a valutát minél előbb be
kell vezetni Magyarországon.
Elmondása szerint ennek
forgatókönyve szeptember
végéig készülhet el –
írja a Népszava.