„Gyümölcsöző” gyermeki jótett – Szép történet a debreceni piacról

Az önzetlenség a szeretet egyetlen kifejeződése (Szvámi Ráma)
Az önzetlenség a szeretet egyetlen kifejeződése (Szvámi Ráma) - © Illusztráció
Debrecen – Ma reggel történt velünk a kispiacon. Lányaimmal vásároltunk, amikor észrevették, hogy egy idős bácsika elejtette a kulcsait. Lányom odament és visszaadta a bácsinak, aki megköszönte, és hálálkodott. Idézet a Facebookról.

Mi ezek után tovább haladtunk, amikor is észrevettem, hogy a bácsika odaszól Aidának, „Hogy ugye, te voltál az?” majd nekem, hogy elviszem a kislányt. Csodálkozva néztem, hát a lányom! Erre az idős, tündéri bácsi azt mondta:

– Gyere aranyom, válassz egy narancsot!

Aida csak szerényen mosolygott.

–Ti ketten vagytok ugye?

– Igen, az ikertesómmal, Leával – mondta Aida.

– Akkor válassz még egyet.

Közben én is megszólaltam, ne tessék ránk költeni, nem azért tettük.

A bácsika szigorúan rám nézett majd azt mondta: azt én majd tudom!

Ekkor mosolyogva odaszólt Aidának, akkor anyukátoknak is keressetek egyet.

Így lett három gyönyörű narancsunk, amit igazán szívből kaptunk, és fogadtunk. Imádtuk a bácsikát, nagyon kedves volt.

Figyeljünk az idősekre, és segítsünk nekik!

– Bakos Tímea, Debrecen –


A történetet a Debrecenben Hallottam Facebook-csoportban osztották meg.









hirdetés