Gyümölcsök, amelyeket bent is termeszthetsz

Gyümölcsök, amelyeket bent is termeszthetsz
© Fotó: androniques, Bluesnap, Dmitrij Skorobogatov
Azoknak sem kell lemondaniuk a friss, saját termesztésű gyümölcsökről, akiknek nincs kertjük, hiszen vannak olyan fajták, amelyek bent is jól érzik magukat. Ugyan kell legalább egy év ahhoz, hogy megkóstolhasd az első citromokat, avokádót, gránátalmát, megéri türelmesnek lenni.

Citrusfák

1515405-shutterstock_99714833-650-c2136ba5aa-1484648830Fotó: androniques

Citrom, narancs, grépfrút és lime: ezek mind a citrusfélék családjába tartoznak, amelyeknek szinte egész évben csodás és gazdag aromája van. Ha trópusi gyümölcsöt szeretnénk ültetni, akkor az a legfontosabb, hogy a magok frissek legyenek. Maga az ültetés egyszerű, hiszen a magokat vízzel le kell öblíteni, majd nedves kerti földbe, tőzegkockába, folyami homokba vagy speciális, citrusféléknek való földbe kell ültetni. A magokat érdemes külön edényekbe vagy cserépbe ültetni. Ezen felül érdemes odafigyelni arra, hogy a növény elég természetes fényt kapjon, viszont védeni kell a déli napsütéstől és a száraz levegő. Azt is jegyezd meg, hogy a 12-16 Celsius-fok közötti hőmérséklet sem árt a fáknak.

Datolya

1515305-jujube-931592_1280-650-ab22e015db-1484648830Fotó: xbeing

Minden datolyának a közepében van egy mag, amiből könnyen nevelhetünk fát. Tegyük a magot egy kis edénybe, és ültetés előtt hagyjuk ázni néhány napot. Ezután tegyük homok és tőzeg keverékébe, majd ne felejtsük el kétnaponta megnedvesíteni. Mint ahogy a citrusfák, a datolyának is sok fényre van szüksége, valamint hűvösebb téli időre.

Füge

1515155-figs-751_640-650-038b457e2e-1484648830Fotó: Simon

Ha azt tervezed, hogy fügefát ültetsz, akkor az első lépés az, hogy lemosd és megszárítsd a magokat, ezután pedig nedves földbe már el is lehet ültetni. A tetejére szórjunk egy kis homokot, majd takarjuk le folpackkal. A cserepet tegyük egy meleg, napfényes helyre. Az első hajtások körülbelül három hét után jelennek meg, ha rendszeresen öntözzük a talajt és szellőztetjük a szobát. Nyáron a javasolt hőmérséklet nem lehet kevesebb mint 20 Celsius-fok, télen viszont nem haladhatja meg a 14 Celsius-fokot.

Passiógyümölcs

1515255-passion-fruit-flower--650-52e422809c-1484648830Fotó: mayapujiati

Amennyiben úgy döntesz, hogy passiógyümölcs-magvakat ültetsz, akkor valószínű, hogy inkább egy erős, gyorsan növekedő kúszónövényt kapsz, mint egy gyümölcsökkel teli fát. A növénynek gyönyörű, élénk színű virágai vannak. A passiógyümölcsnek, akárcsak a többi trópusi növénynek, rengeteg napfényre, friss levegőre, melegre és magas páratartalomra van szüksége.

Avokádó

1515555-avocado-1304024_1280-650-c0c3899e2a-1484648830Fotó: bluemorphos

Avokádót két módon is termeszthetünk: vagy óvatosan eltávolítjuk a növény magját, megmossuk, majd elültetjük, vagy beleszúrunk három fogpiszkálót, és egy vízzel teli edénybe tesszük. Amikor a mag gyökeret ereszt a vízbe, óvatosan kiszedhetjük, majd elültethetjük. Míg nem virágzik, addig tartsuk körülbelül 18 Celsius-fokos hőmérsékleten. Az avokádó is szereti a napfényt, ezért világos helyre tegyük.

Ananász

1515455-shutterstock_408174442-650-5a9605adb2-1484648830Fotó: Dmitrij Skorobogatov

Ananászt termeszteni sokkal könnyebb, mint gondolnánk, hiszen még mag sem kell hozzá. A gyümölcs tetején lévő leveles részt le kell csavarni, majd az alsóbb levelekből kell leszedni néhányat, hogy látható legyen a szár. Ezután folyami homokba kell ültetni. Az ananász is szerei a napfényt, és szüksége van elegendő nedvességre. A növény mindössze a téli hónapok alatt nem növekszik.

Gránátalma

1515205-1-650-2bfede46ba-1484648830Fotó: Bluesnap

Ezt a szárasságtűrő fát szinte mindenhol lehet termeszteni. A törpe gránátalma egész évben virágzik, így gyümölcsöt is hoz. Ezek átlag hozama hét és tíz, körülbelül öt centiméter átmérőjű ehető gyümölcs.

Forrás: BrightSide


Vízipálma
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Locsolni nem lehet büntetlenül, hiszen a legtöbb növény előbb-utóbb kirohad. A mániákus locsolóknak az alábbi, mindig vizes, nedves talajt igénylő növények tartását javasoljuk: Vízipálma Tehát, aki hajlamos túllocsolni a növényeit, annak ideális szobanövény lesz...

A sztívianövény leveleit levágva kitűnő és egészséges édesítőszerhez jutunk
Miskolc - A jázminpakóca természetes, növényi édesítőszer, mely akár 250–300-szor is édesebb lehet a cukornál. A sztívia Dél-Amerikában őshonos, az indiánok és leszármazottaik már évszázadok óta termesztik jótékony élettani hatásai miatt. Nem kell azonban Paraguayban vagy Brazíliában élnünk ahhoz...