Helyi közélet

2016.10.12. 13:29

„A csoktól nem kell félni”

Debrecen - Erdős Margit ügyvezető szerint hitelképes vállalkozásnak kell lenni; ennyi a titok.

Debrecen - Erdős Margit ügyvezető szerint hitelképes vállalkozásnak kell lenni; ennyi a titok.

A napokban közöltünk a Naplóban összeállítást arról, hogy az ingatlanfejlesztők valósággal

menekülnek azoktól az ügyfelektől, akik kizárólag a Családok Otthonteremtési Kedvezménye (csok) révén szeretnének új lakáshoz jutni. Cikkünk jókora hullámokat vert.

Negyed százados múlt

Erdős Margit egy olyan építőipari vállalkozás vezetője, mely cég már 25 éve épít társasházakat Debrecenben, és a válság éveiben is meg tudta őrizni a hitelképességét. – Nem értünk egyet azokkal a beruházókkal, akik szerint a csokosokkal csak a baj van, ezért nem szabad foglalkozni velük.

Hitelképesnek kell lenni, és akkor a bank igenis odaáll a kivitelező mögé. Kisvállalkozás vagyunk, mégis találtunk finanszírozót, aki előzetesen szigorúan megvizsgálta, hogy eddig valamennyi beruházásunk elkészült, mindig mindent idejében visszafizettünk. Ennyi a titok – jelentette ki a cégvezető, aki szerint az a baj, hogy rengetegen belevágtak társasházak építésébe olyanok, akiknek pénze van, de szakmai előélete nincs.

Ne a bankot szidják

Szerinte nem a pénzintézeteket kell szidni, hiszen a 2000-es években a bankok Debrecenben is megégették magukat, nem csoda, hogy óvatosak. „Miután viszont a bank megadta a hitelt, nyugodtak lehetünk, hogy végig fogja finanszírozni a projektet. A csokos vevővel is a bank szerződik le a támogatásról. Garanciák kellenek, hogy ne durranjon ki az ingatlanlufi. Rengeteg sajnos a hazardőr, aki arra játszik, hogy majd a lakók előre beszedett pénzéből, valamint a beszállítók és az alvállalkozók kontójára finanszírozza a projektet. Bizonyos önerő megléte a beruházótól ugyanúgy elvárható, mint a lakásvásárlótól. Egyébként ott fognak maradni a befejezetlen torzók” – fogalmazott Erdős Margit, aki szerint az állam adja a kedvezményes 5 százalékos áfát és hozzá a csok formájában a támogatási rendszert. Előre azonban nem adja oda pénzt, mert mi van, ha a cég bedől. – Ha van finanszírozó, akkor a szerződéskori állapot számít a hitelképesség tekintetében – jelentette ki a Naplónak az építési vállalkozó.

HBN


Debrecen - Állítólag valósággal menekülnek a csok-os ügyfelektől az építőipari kivitelezők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában