Győztes thriller Újvárosban

Akt.:
Győztes thriller Újvárosban
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Megtört a kilencéves átok: óriási küzdelemben szerezte meg a két pontot a Kohász otthonában a Loki.

Az év végére remek formába lendülő, legutóbbi négy mérkőzését mind megnyerő Dunaújváros csarnokában lépett pályára a DVSC Schaeffler szombat este. Mindkét együttes számára nagy volt a tét, hiszen a hazaiak egy győzelemmel tapadni tudtak volna a piros-fehérekre, míg a Debrecen egy sikerrel leszakíthatta ellenfelét magáról.

Rossz kezdés

Nem túlzás azt állítani, hogy a Loki-szurkolók legrosszabb rémálmában fordult elő csak az a kezdés, amit produkált Köstner Vilmos csapata. Kihagyott ziccerek, kapufa, és pillanatok alatt 4–0-ra ment a hazai gárda. A vendégek szakmai stábja kénytelen volt kikérni az első idejét, mert úgy tűnt, már az elején végleg elmehet a szekér Varsányi Nóráék számára.

Ám továbbra sem csökkent a különbség, így az első játékrész derekán előbb érkezett a kapuba Triffa Ágnes – rögtön három óriási védéssel mutatkozott be –, majd jött az újabb időkérés. Lassacskán összeállt a védekezés és a támadójáték is, Szabó Panna és Jelena Deszpotovics is jól szállt be a kispadról, Triffa pedig bravúrok sorozatát mutatta be. A szünet előtti remek hajrá meghozta az eredményét, hiszen 13–13-nél térhettek pihenőre a csapatok.

Feszült hajrá

A folytatásban pedig úgy tűnt, állva hagyja riválisát a Debrecen. Bulath Anita jól fogta össze a csapatot, látványos, s ami még ennél is fontosabb, eredményes volt a támadójáték, minek köszönhetően Vantara-Kelemen Éváék megléptek három góllal (38. perc: 15–18). Úgy nézett ki, ekkor eldöntheti az összecsapást a Loki, ám jött néhány hiba, s pillanatok alatt fordított a Dunaújváros.

Újra a vendégek percei következtek: egy 5–2-es rohammal ismét a piros-fehéreknél volt az előny, ám a hazaiak nem adták fel. A végjátékot azonban erővel és fejben is bírta a Debrecen, így nagyon fontos győzelmet aratott egyik közvetlen riválisa otthonában (24–25).

Egy hét szünet

Érdekesség, hogy az ezt megelőző újvárosi győzelem idején is Köstner Vilmos volt a DVSC edzője. Folytatás két hét múlva pénteken, mikor majd a Vác érkezik a Hódosba.

MSZ


DUNAÚJVÁROSI KKA–DVSC SCHAEFFLER 24–25 (13–13)

Dunaújváros, 900 néző. Vezette: Altmár, Horváth M.

DKKA: CSAPÓ – Grosch 2, Szekerczés 5 (4), Szalai 1, Sirián 2, FERENCZY 7 (2), Kazai 2. Csere: Cifra, Nick, Monori 1, MIHÁLY P. 4, Bouti. Edző: Győrgy László

DVSC: Oguntoye – Varsányi, Punyko 1, TÓVIZI 4, BULATH 2,. GRIGEL 5, Vantara-Kelemen 1. Csere: TRIFFA (kapus), Kovács Anna 1, Bordás 1, DESZPOTOVICS 7, SZABÓ P. 2, Arany 1, Zamfirescu, Borgyos. Edző: Köstner Vilmos.

Az eredmény alakulása. 9. perc: 5–0. 20. p.: 12–8. 28. p.: 13–11. 38. p.: 15–18.
47. p.: 21–20. 55. p.: 23–25.

Kiállítások: 12, ill. 16 perc. Hétméteresek: 8/6, ill. 1/0

György László: Az egygólos vereség mindig bosszantó, különösen hazai pályán. Jól kezdtünk, majd az első félidő második felében a vendégek vették át az irányítást. A hektikus második félidőben mindkét oldalon akadtak hibák és remek megoldások. Kiélezett csatában kaptunk ki minimális különbséggel, szégyenkeznivalónk azonban nincs, hiszen egy nagyon jó csapattól kaptunk ki. Örülök, hogy a fiatal Mihály Petra jól szállt be a meccsbe, ez biztató a jövőre nézve.

Köstner Vilmos: Jó meccset játszottunk, s ehhez két csapat kell. Jól kezdett az Újváros, ám jól reagáltunk ellenfelünk játékára. A félidő végére megtaláltuk az optimális felállást, így egyenlítettünk. Bíztam benne, hogy több bevethető játékosunknak köszönhetően meg tudtuk nyerni a meccset. Azzal nyertünk, hogy össze tudtuk szedni a védekezésünket.