Győzni megy Oroszlányba a DEAC

Farkas Attila
Farkas Attila - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Lezárná a DEAC a két nyert mérkőzésig tartó párharcot a hétvégén.

Az U20-as bajnokság döntője miatt egy hét kényszerpihenő után látogat Oroszlányba a DEAC Kamilla Gyógyfürdő együttese. Az NB1/B elődöntőjének első mérkőzésén magabiztos debreceni siker született, így a két győzelemig tartó párharcot akár le is zárhatja pénteken 19 órától Berényi Sándor együttese.

Nem lesz egyszerű

Az Oláh Gábor utcai mérkőzésen 15 pontos hazai siker született, a DEAC egy jó kezdés után gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott. Az OSE otthonában ugyanakkor koránt sem lesz ilyen egyszerű dolguk, hiszen a nyugati második mindössze egy vereséget számlál hazai pályán, ráadásul az egész bajnokságot tekintve a legponterősebbek odahaza. – Az már az első mérkőzésen látszott, hogy az Oroszlány egy nagyon jó csapat, minden hibánkat könyörtelenül kihasználták. Saját pályájukon pedig valószínűleg ennél is jobb teljesítményre képesek, szurkolóik egészen elképesztő hangulatot teremtenek, ezt már Debrecenben is bizonyították. Szerencsére a legtöbben már találkoztunk ilyen környezettel, úgyhogy azt gondolom, hogy minket ez inkább feldob, mintsem gátol – vélekedett az odavágón 21 pontig jutó Farkas Attila.

Az OSE csapatából elsősorban Darion Rackley, Kiss Kornél és Kovács Gábor jeleskedett, de összességében elmondható, hogy a DEAC nem engedte érvényesülni ellenfelét. A Berényi-csapat kereken 50 százalékkal dobott mezőnyből, a hárompontosokat 43 százalékkal értékesítette, a lepattanóharcot pedig 42–28-ra nyerte. – A palánk alatti csata ismét kulcskérdés lesz, de a hárompontosaikra is nagyon kell majd figyelnünk. Szeretnénk továbbra is a saját játékunkat játszani, de azért volt két hetünk még kijavítani a hibáinkat, illetve készülni belőlük. Nem lesz egyszerű dolgunk, de győzni megyünk Oroszlányba is, jó lenne, ha nem kéne harmadik meccset játszani – mondta a rutinos erőcsatár.

A másodosztályú kosárlabda bajnokság elődöntőjének másik párharcában a MEAFC nem kis meglepetésre idegenben győzte le a nyugati bajnok Veszprémet, így kedvező helyzetből várhatják a miskolci visszavágót. – Egyelőre csak a saját dolgunkkal foglalkozunk, csak a pénteki meccsre koncentrálunk. Természetesen láttuk az eredményt, de a legjobb négy között nem gondolom, hogy van könnyű vagy nehéz ellenfél. A Miskolc ellen pályaelőnyünk lenne, de tényleg nem tudom, hogy kivel járnánk jobban. A legfontosabb, hogy innentől kezdve már nem szabad hibáznunk, minden mérkőzés kulcsfontosságú – zárta szavait Farkas.

HBN



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés