Győzelemmel kezdett a DEAC

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: bbc.com
Debrecen – Végsőkig kiélezett csatában verték a Debreceni Egyetem kosarasai a Nyugati csoport harmadikját a férfi NB I. B csoport rájátszásának első mérkőzésén.


A férfi kosárlabda NB I/B rájátszásának első fordulójában a Nyugati főcsoport harmadikjához, azaz a Motax-Concordia KC Pápa együtteséhez látogatott Nagy Ágoston alakulata. Az első negyed egészen jól indult a debreceniek számára, hiszen sikerült tíz pontos előnyre szert tenniük a jó erőkből álló hazai csapat ellen.

A második etap már azonban kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, többnyire Takács Dániel pontjai tartották a lelket a DEAC-os srácokban, kik így a félidei megbeszélésre 46-56-os részeredménnyel vonulhattak.

A harmadik játékrész újra Nagy Botondék fölényét hozta, s négy ponttal tovább tudták növelni előnyüket, mely így az utolsó negyed előtt már tizennégy pontra duzzadt. Ezúttal is külön ki kell emelni Takács teljesítményét, aki 12 pontot szórt a harmadik felvonásban.

A záró negyedben mindent egy lapra feltéve próbálkoztak a hazaiak, ami eredményesnek is bizonyult részükről. A 39. minutumban feljöttek egészen egy gólig Vajda József tanítványai, ekkor 92-93-at mutatott az eredményjelző. Szerencsére Takács Dániel és Nagy Botond ezúttal is higgadt tudott maradni, s a megítélt büntetőket értékesíteni tudták, így végül 94-98-as győzelmet aratott a DEAC a Veszprém megyeiek felett.

– unideb.hu –


Motax-Concordia Pápa KC – DEAC 94:98

(25:36, 20:20, 22:26, 26:16)

DEAC: Nagy Benedek 12/12, Takács Dániel 38, Nagy Botond 21/12, Kovács Imre 9, Kaluha Csaba 2, cserék: Vas Viktor 9, Szarka Dávid 3/3, Erdei Ádám 4, Pall Helgason, Boldizsár Ferenc

A két győzelemig tartó párharc eredménye 1-0 ide, a visszavágót április 30-án, csütörtökön tartják 17 órától az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. Ám addig még vár egy nagy feladat a csapat tagjaira, ugyanis csütörtökön kezdődik az International Student Basketball League legjobb 4 csapatának döntője Moszkvában.








hirdetés