Győzelem, amíg Fortuna másként nem dönt…

Akt.:
Győzelem, amíg Fortuna másként nem dönt…
Debrecen – „Önmagában is magával ragadó zene két kulcsfogalma a primitív motívumkészlet és a mágikus ismétlés.”

A Nagyerdei Szabadtéri Színpadon az előadások sorát idén, június 10-én este Carl Orff Carmina Buranájának táncjáték-feldolgozása nyitotta. A középkori, 13. századi latin és alnémet nyelven íródott versgyűjtemény-kódex ihlette 20. századi zeneművet, maga a szerző a következőképpen határozta meg: „világi dalok szólóénekesekre és kórusokra, hangszerkísérettel, mágikus képekkel”. Azaz, Orff olyan szcenikus kantátát hozott létre, amelyben az énekelt, illetve zenekarral előadott tételeket színpadi játék, a legújabb előadásokban tánc egészíti ki.

A Szegedi Kortárs Balett egyfelvonásos táncjátékát látva Carl Orff meghatározása „duplán” érvényesül: mintha Juronics Tamás, a produkció koreográfusa a „mágikus képek” kifejezést nemcsak a zene mellett megvalósítandó szcenikára tartotta volna kötelezően érvényesnek, hanem arra a hatásra is, amelyet az alkotók ki szeretnének váltani a közönségből. S a törekvés sikeres: a mágikus hatás nem marad el. Köszönhető mindez az előadás egységes, töretlen koreográfiájának, a táncosok alázatos munkájának, a díszlet- és jelmeztervező találó, a mozdulatsorokhoz tökéletesen illő megoldásainak.

Vissza a középkorba

A középkori versgyűjtemény, amely Carl Orff zenéjét ihlette, kizárólag világi témájú költeményeket tartalmaz, amelyeket szerzetesek és vándordiákok írtak. A hol trágár, hol lírikus, hol népies verseket Orff négy tételben dolgozza fel: a Tavasszal, A zöldben, A borospincében és a Szerelmi udvarlás című egységekben. Az önmagában is magával ragadó zene két kulcsfogalma a primitív motívumkészlet és a mágikus ismétlés. A zenei építőkövek viszonylag egyszerűek, de az ismétlés, sulykolás motorizmusa nagyon hatásos. Ezt a rendkívül érzéki, találékony és változatos zenét, amely „beszippantja” a nézőt, egy, a mű végén visszatérő kantáta nyitja, amelyben az esendő hős – a világi tematikának megfelelően – nem az Istenhez, hanem a forgandó Szerencséhez, Fortunához fohászkodik: „Ó, szerencse, változékony vagy, miként a Hold!” Ehhez a „világi hangulathoz” tökéletesen hű a Szegedi Kortárs Balett előadása is.

Egy pajtában találjuk magunkat

A világi tematikának megfelelően nem templomban vagy kereszt előtt zajlanak az események, hanem egy pajtába invitálnak bennünket a táncosok. Nincs itt más, mint egy kút, amelyből folyamatosan csobog a víz, szalmával „szórt” talaj, valamint néhány pad. A zenét követve a négy egységben a táncosok végig ebben a környezetben vannak jelen, az események menetéhez hűen mindössze egy-két díszletelemmel bővítve a tér adta sajátosságokat. Azonos számú fiú- és lányszereplők váltják egymást, vagy épp párokat alkotva tűnnek fel a színen, s a magukkal hozott díszletelemek – az előadás tökéletesen egységes jellegének megfelelően – nemcsak az adott részt szimbolizálják, hanem követve a zenei motívumok vissza-visszatérését szintén újra meg újra előkerülve előre is vetítenek bizonyos történéseket. Így például a Tavasszal és A zöldben tételt egy virág szimbolizálja, amelyet az egyik táncos lány tart hosszan a kezében, miközben a kút mögül egy fiú leselkedik utána.

Fotók: Matey István Fotók: Matey István ©

A virág elvileg az életet, a boldogságot szimbolizálja, sőt, a férfit látva azonnal a köztük kialakulófélben lévő szerelemre is asszociálhatunk, csakhogy Juronics Tamás meghökkentő elő­adásában egy fekete lepelbe öltöztetett csontváz megjelenése fordítja vészjóslóvá a jeleket, s a vélt eseményeket. A Halált szimbolizáló figura jelenléte azonban nemcsak a közelgő tragikus eseményeket vetíti előre, hanem a középkori ember világlátását is tökéletesen leképezi. A természeti és természetfeletti erőkkel, a sorssal és az elmúlással folytatott harcát, amelyben az ellenségeit „megszemélyesíti”. A halált például itt a színpadon „Kaszás” képében képzeli maga elé.

A szerencse forgandó

Azt, hogy a természetfeletti erőkkel folytatott harc néha eredménnyel jár, vagyis, hogy a szerencse forgandó, a harmadik tétel mutatja meg nekünk. A borospincében zenei rész pozitív életérzését ugyanis nemcsak a lányok által a férfiak kezébe adott kelyhek szimbolizálják, hanem az is, hogy a „Kaszást” itt le tudta győzni az életigenlés. A táncosok összefognak ellene, s komoly „tánctusában” végeznek vele. Az ivászat tehát akár azért is történhet, mert ezzel ünneplik meg azt, hogy túljártak a halál eszén, ez esetben Fortuna nekik kedvezett, mindenki ép, egészséges és boldog. Ezt az életérzést tükrözendő, a gyönyörű táncjeleneteket újabb díszletelem egészíti ki: a korábban még a borospince talaját képező kör alakú vásznat itt felemelik, falra függesztik, ami ettől kezdve a színpadi megvilágítással a felkelő napot, vagyis az életet fogja szimbolizálni. A legyőzött halállal szembeni életet. Egészen addig, amíg Fortuna máshogy nem akarja.

Sorstragédia

Fortuna azonban itt is közbeszól: az utolsó egység boldogságát kettészeli az akaratával. A Szerelmi udvarlásban, ahol az első két rész fiatal párja végre egymásé lesz – kettejük tánca lenyűgöző –, a virágot továbbra is a kezében szorongató lány váratlanul életét veszti. A fiú hiába siratja megrendülten fiatalon elhunyt kedvesét. S a tragédiát érzékeltetendő, a „felfüggesztett” Nap is lehanyatlik, a színpadra pedig visszatér a „Kaszás”. Most már legyőzhetetlenül és végérvényesen. Az ellene folytatott harc meddő mivoltát az újra felhangzó, a szerencse forgandóságát „vádoló” kantáta is érzékelteti velünk, vagyis Carl Orff zenéjének legismertebb, s valóban szívet tépő részlete. Az előadás azonban legalább annyira döbbenetes hatású, mint maga a zene. Feledhetetlen élmény, mely a gyönyörűen kidolgozott és mindenféle érzelmet tükrözni képes táncmozdulatokon keresztül valóban szembesíti az embert a sorsnak való kitettségével, amely ellen minden korban hiábavaló a küzdelmünk. A produkció e mondanivalója miatt is volt méltó nyitánya az idei Nagyerdei Szabadtéri Játékoknak.

– Gyürky Katalin –








hirdetés