Győri Enikő: Magyarországnak a kohéziós és a közös agrárpolitika megőrzése a fontos

Budapest, 2012. július 3., kedd (MTI) – A következő többéves (2014-2020) uniós költségvetési keretben Magyarországnak fontos a kohéziós és a közös agrárpolitika megőrzése, mert ezek olyan növekedést szolgáló eszközök, amelyek azonnali eredményeket hoznak – fejtette ki Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára kedden Budapesten egy konferencián.

 

Az államtitkár a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Külügyminisztérium által a közös agrárpolitikáról rendezett keddi konferencián elmondta, célszerű lenne, ha ezekre a jövőben sem jutna kevesebb forrás. Hozzátette, nem kellene csökkenteni a költségvetés főösszegét sem, hiszen ha vannak közös céljai, közös politikái az uniós tagállamoknak, akkor “nevetségessé” válnak, ha nem teszik hozzá az elérésükhöz szükséges forrásokat.

A költségvetésről először az Európai Bizottság készített javaslatot, amellyel minden tagállam elégedetlen, és a bizottság szerint ez azt jelenti, hogy jó elképzelést dolgoztak ki – fogalmazott Győri Enikő. Emlékeztetett, az uniós állam- és kormányfők múlt heti csúcstalálkozójukon elhatározták, hogy az év végéig megállapodnak a költségvetésről.

Az államtitkár úgy vélekedett, nem a kohéziós politika kudarcát jelentik az EU perifériáján a közelmúltban tapasztalt problémák; a keleti tagállamokban gyakran hatékonyabban használták fel a támogatásokat. Magyarország esetében a bizottság javaslata komoly csökkenést irányoz elő, de az elmúlt egy évben többeket sikerült meggyőzni, hogy minden tagállamnak fontos a kohézió, amely a külső versenyképességet is segíti – hangsúlyozta. Kitért arra is, hogy a kohéziót támogatók csoportjához jelenleg tizenöt tagállam tartozik.

A közös agrárpolitikáról azt mondta, a már ötven éve létező eszköz az európai polgárok számára “a megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszer garanciája”.

Dacian Ciolos mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős uniós biztos a konferencia résztvevőinek küldött üzenetében kiemelte: az európai mezőgazdaság erőssége a termelési módszerek sokszínűsége, ezért olyan agrárpolitika kell, amely figyelembe veszi a nemzeti és regionális sajátosságokat.

A biztos hangsúlyozta az élelmiszerellátás biztosításának, a természeti erőforrások megőrzésének és a területi egyensúly fenntartásának fontosságát. Úgy vélte, az EU vezető szerepet tölthet be a jövő élelmiszerellátásában, amelynek feladata a jelenleginél több áru előállítása a környezetet kevésbé terhelő módon.

 

 

gcv \ bbkr \ gjé \ ppd

 

MTI

Címkék: