Gyöngybetűket formáltak a Povolnyban

Prózát is másoltak
Prózát is másoltak - © Illusztráció: AFP/ Alexey Filippov
Debrecen – A szervezőknek, kísérőpedagógusoknak és a versenyzőknek hála tovább élhet egy fontos hagyomány.

A Debreceni Szakképzési Centrum Povolny Ferenc Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája volt a házigazdája március 27-én az I. Középiskolai Hajdú-Bihar Megyei Szépíró Versenynek. Az elmúlt években a budapesti Tehetségműhely Alapítvány hirdette és koordinálta az Országos Szépíró Versenyt. Sikeres iskolai és megyei fordulók után lehetett részt venni a rangos megmérettetésen és tehetségnapon. Anyagi okok miatt a 2016/2017-es tanévben már nem hirdették a megmérettetést, így a Povolny Sajátos nevelési igényű tanulókat oktató- nevelő munkaközössége elhatározta, hogy folytatja a kezdeményezést – számolt be lapunknak a főszervező Nyitrai- Polyák Anikó. „A tanév kezdetén meghirdettük az I. Középiskolás Hajdú-Bihar Megyei Versenyt SNI- s és BTMN- s (beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő) tanulók számára. A verseny fővédnökei Nagyné Fórizs Lenke szaktanácsadó, (Hajdúböszörményi SZC Veress Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanára) és Szegedi Kálmán atya (Jézus szíve plébánia) voltak. Támogatóink a Povolny Alapítvány, a Munkaerőpiacon Maradás Egyesület, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet volt. Felhívásunkra több, mint 40 tanuló nevezési lapja érkezett be. A középiskolák mellett legfőbb partneriskolánk a Bárczi Gusztáv EGYMI felső tagozatos tanulói is részt vettek a versenyen. A másolandó szöveget Kiss Erika és Reszegi László gyógypedagógusaink választották ki életkori sajátosságoknak megfelelően. Radnóti Miklós verse, Wass Albert prózája mellett ismeretterjesztő szöveget kellett másolni.” A Fehér Bot Alapítvány és a Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete a zsűri értékelő munkája alatt érzékenyítő foglalkozást tartottak a tanulóknak.

A főszervező ezúton fejezte ki köszönetét Németh Gábor gyógypedagógiai asszisztens kollégájának a szervezésben való segítségnyújtásért, a résztvevő általános és középiskolásoknak a szép kivitelezésű írásműveket, a felkészítő és kísérő pedagógusoknak, hogy fontosnak tartották diákjaik részvételét a versenyen, hiszen nélkülük nem lett volna ilyen sikeres ez az első alkalom.

HBN