labdarúgás

2020.01.13. 16:00

Nagyobb önbizalom kell a játékhoz

A másodosztályban szereplő Nyíregyháza Spartacus vendégeként vívta első edzőmeccsét a Loki a nemrég kinevezett Vitelki Zoltán edző irányítása alatt.

Nyíregyháza Spartacus DVSC labdarúgó edzőmérkózés

Fotó: Pusztai Sándor, Kelet-Magyarország

A szombati találkozón a házigazdák szerezték meg a vezetést az első félidőben, a debreceniek azonban még a szünet előtt egyenlíteni tudtak Varga Kevin jóvoltából. A fordulás után Babatunde Adeniji egy szép átemelős góllal a DVSC javára döntötte el a mérkőzést.

A január 3. óta dolgozó Vitelki Zoltánt elsőként arról kérdeztük meg, mennyire sikerült már „összemelegednie” a játékosaival.

Kreatív futballt kért

– Lehet közhely, de valóban igaz, a labdarúgók hozzáállása, a munkájuk minősége kiemelkedő – kezdte a szakvezető. – Mindenben partnerek a fiúk, nagyon bízom benne, hogy ez így marad a továbbiakban is – fogalmazott a tréner, akit arról is megkérdeztünk, sikerült-e viszontlátnia a Szpari elleni meccsen mindazt, amit kér a futballistáitól.

– Sokat kaptam ezen a téren tőlük, de nyilván akadtak hibák is. Sokszor kapkodó volt a játékunk, de azok az elvek, amelyeket a mérkőzés előtt megfogalmaztunk, nagyjából megvalósultak. Akad még tennivalónk, ám van két hetünk az első bajnokiig, az edzéseken és a felkészülési összecsapásokon szeretnénk mindent még tudatosabbá tenni – mondta Vitelki, aki a találkozó előtt megfogalmazott elvekről bővebben is beszélt kérésünkre.

– Azokat a taktikai elemeket kértem tőlük, amiket majd alkalmazni szeretnénk a bajnokság során is. Fontos, hogy kompaktak legyünk, berögzüljenek azok a mozgások, amiket egész héten gyakoroltunk, és nagyobb önbizalommal játsszanak. Ezeket szeretnénk még kiegészíteni más szempontok szerint is, szombaton ezek voltak a leglényegesebb tényezők. A héten a magas intenzitású, domináns játékot gyakoroljuk, és az önbizalommal teli, kreatív futballt várjuk el, főként a támadó harmadban. Az idő rövidsége miatt sok mindenre figyelmet kell fordítanunk, hogy a játék minden elemében optimálisan teljesítsünk – nyilatkozta a vezetőedző.

Szerdán 13 órától újabb edzőmeccs vár a Lokira, Pallagon a Békéscsaba lesz az ellenfél. – Szeretnék mindenkit minden körülmények között, minden szituációban megnézni. Nyilván lesz rotáció is az egyes posztokon, mert most kell megtalálnunk azt az ütőképes csapatot, amely kifut majd január 25-én az Újpest ellen a Nagyerdei Stadion gyepére.

TN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában