Gyermekpornó miatt Szlovénia szerte házkutatásokat tartottak

Zágráb/Ljubljana – Szlovénia szerte házkutatásokat tartottak kedden gyerekekről készült pornográf felvételek birtoklása és terjesztése miatt – közölte a szlovén belügyminisztérium.

A nagyszabású akcióban 79 nyomozó vett részt Celje, Maribor, Novo Mesto, Koper, Muraszombat (Mursak Sobota), Kranj és Ljubljana városában. A hatóságok 13 helyszínen végeztek házkutatást, és ezer tárgyat, köztük számos laptopot, fényképezőgépet, tabletet, adathordozót és számítógépet foglaltak le. Az ügynek jelenleg 17 gyanúsítottja van.

Anton Toni Klancnik, a rendőrség szóvivője sajtótájékoztatóján elmondta: a rajtaütés során nem találtak olyan gyermeket, aki közvetlen veszélyben lett volna. Mindazonáltal felhívta a lakosság figyelmét, hogy tegyenek feljelentést minden gyerekekkel szembeni szexuális visszaélés gyanúja miatt.

Klancnik jelezte: csak az idén 25 olyan esetet regisztrált már a rendőrség, ahol jellemzően 10-17 év közötti gyermekeket, többségükben lányokat zaklattak. A rendőrség azonban nem tudja minden esetben azonosítani az áldozatokat – hangsúlyozta.

Az elkövetők különböző számítógépes programokkal könnyen beférkőznek a gyermekek szobáiba és ráveszik őket, hogy szexuális tevékenységet végezzenek a webkamerák előtt – mondta, majd hozzátette: az áldozatok néhány esetben találkoztak is az elkövetőkkel, akik szexuálisan molesztálták őket, majd az erről készült felvételeket közzétették az interneten.

A rendőrség még 2015-ben kezdett bele a nyomozásba, egy fiatalkorú lány bejelentésére, akit egy ismeretlen férfi randevúra hívott a neten.

Szlovéniában gyerekekről készült pornográf felvételek birtoklásáért és terjesztéséért nyolc év börtön szabható ki.

Az elmúlt tíz évben a Spletno oko nevű szervezethez, amely gyermekpornográfia és gyűlöletbeszéd figyelésével foglalkozik a világhálón, 5118 névtelen bejelentés érkezett gyermekek szexuális zaklatása ügyében, amelyből 1397-et továbbítottak a rendőrségnek.

– MTI –








hirdetés