Gyermeknek, felnőttnek kedves hely a csökmői templomkert

Akt.:
Gyermeknek, felnőttnek kedves hely a csökmői templomkert
© Fotó: B. Kiss Andrea
Csökmő – Jó hangulat, vidámság jellemezte azt a gyülekezeti összejövetelt, ami szeptember 20-án késő délután kezdődött a református templom kertjében.

Szabó Gyula lelkész már sokadik alkalommal kezdeményezett olyan közösségépítő programot, ahol a gyülekezet tagjai jobban megismerhetik egymást, és kialakulhat bennük az összetartozás érzése.

IMG_20180920_170328Fotó: B. Kiss Anikó

A téli adventi gyertyagyújtás, a nyári kirándulás és szalonnasütés után, most egy őszi kerti partit hirdetett, amiben a presbitérium is támogatta. A több mint húszfős társaság igazán jól érezte magát, és az időjárás is kedvezett. Rácz Imréné presbiter bográcsban betyárost főzött, akinek pedig ahhoz támadt kedve, az szalonnát és kolbászt is süthetett. Míg a gyerekek jót futkároztak a fák, bokrok között, addig a felnőttek körében a tűz mellett vidám beszélgetés zajlott, míg csak be nem sötétedett.

– B. Kiss Andrea –