Koronavírus

2020.04.08. 19:08

Húsvéti ellátás és lelki segítségnyújtás a vidéki településeken

A húsvéti ünnepek idejére is biztosítanak ellátást a rászorulóknak a vidéki önkormányzatok. A települések, a helyi egyházi szervezetek és a segélyszervezetek a koronavírus-járvány miatt folyamatosan gondot fordítanak a lelki segítségnyújtásra is.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

A Tiszántúli Református Egyházkerület sok online tartalommal készül a nagyhétre és húsvétra – közölte a püspöki hivatal sajtószolgálata az MTI-vel szerdán. Közleményük szerint a gyülekezetekben figyelnek az egyedülállókra és az idősebbekre is: telefonon tartják velük a kapcsolatot, bevásárolnak nekik, kiváltják a gyógyszereiket, hogy így is érezzék a lelki támogatást. A Magyar Református Szeretetszolgálat szerdán negyven debreceni családhoz juttatott el gyorssegélyként csomagot. Ezekbe tartós élelmiszerek, immunerősítők és gyerekeknek szánt csokitojás mellett keresztény kiadványok, bibliai igéskártyák is kerültek a lélek erősítésére.

A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat három idősotthonban – Máriapócs, Hajdúszoboszló, Gacsály – 315 embernek, 50 férőhelyen pedig pszichiátriai betegeknek biztosít teljes körű ellátást – jelezte a szolgálat sajtóirodája. A szervezet a higiénés szabályok betartására ismeretterjesztő kisfilmeket készített, húsvét közeledtével pedig különösen ügyel arra, hogy az intézmények lelki vezetői igény szerint telefonon vagy videóüzenetben megkeressék az ellátottakat.

A hajdú-bihari önkormányzat sajtóirodája szerdán az MTI-vel azt közölte: kétszáz, helyiségek és közterületek fertőtlenítésére alkalmas, hátra rakható permetezőgépet ajánlott fel egy debreceni családi vállalkozás megyei települési önkormányzatoknak a koronavírus-járvány elleni védekezéshez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában