Gyerekekkel keresik a hétköznapok szépségeit

Gyerekekkel keresik a  hétköznapok szépségeit
A Magyar Hospice Alapítvány igazgatója példaértékűnek nevezte a debreceni munkát.

A résztvevő gyerekek 65 százaléka arról számolt be, hogy családi körben is beszélgettek a lelki egészségről, a rászorulókkal, elesettekkel való együttérzéséről, ezt tartjuk az idei tanév legnagyobb eredményének – közölte szerdán a Magyar Hospice Alapítvány Méltóság mezeje progamjának vezetője, Porkoláb Gyöngyi a Gönczy Pál Általános Iskola főzőversenyén. A cívisvárosban az idei tanévben nyolc iskola és egy óvoda – mintegy kétezer gyerek – csatlakozott a főként virágültetésben, futóversenyben, irodalmi pályázatokban megtestesülő tevékenységhez.

A veszteséggel, az életvéggel kapcsolatos társadalmi tudatformálás biztosítéka a felnövő generáció, akik már most segítenek szüleiknek abban, hogy másként viszonyuljanak a társadalmi szolidaritás kérdéseihez – mondta az alapítvány igazgatója. dr. Muszbek Katalin, aki példaértékűnek nevezte a debreceni munkát.

Titkolni kellene?

Napjainkban a helyi kisközösségek bomlásával szokásaink, összetartozásunk élménye elveszett. Különösen veszélyeztetettek a gyerekek, kiket általában titkolózással igyekszünk megvédeni a traumáktól. A Méltóság mezeje egy olyan szemléletformáló program, mely keretében Budapesten és Debrecenben a célra külön felkészített pedagógusok foglalkoznak elsősorban általános iskolásokkal a szociális felelősségérzet, az értékek felfedezése, a mindennapi élet szépségeinek megtalálása annak kudarca, az összetartozás és az elválás témakörében. HBN








hirdetés