Gyerekek a repülőtéren

Gyerekek a repülőtéren
© Fotó: police.hu
Debrecen – A rendőrség szervezésében a Debreceni Nemzetközi Repülőtérre látogattak a balmazújvárosi diákok.

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság szervezésében és kíséretében 2016. július 21-én a helyi nyári napközi diákjai és nevelői két csoportban 25-25 fővel látogattak el a Debreceni Nemzetközi Repülőtérre.

A látogatás keretében a gyerekek megnézték a repülőtér fogadó zónáját, majd a légimentők helikopterét, ahol kérdéseket tehettek fel az ott szolgálatot teljesítő mentősnek. A tanulók ezt követően a készenlétbe helyezett tűzoltó járművekkel ismerkedhettek meg, valamint a fel-és leszállás folyamatát is láthatták a kifutópálya közvetlen közeléből, majd a robbanószer kereső kutya bemutatóján vettek részt.

A diákok a biztonsági zónában a rendőrök felügyelete mellett megismerhették a repülőgépre történő beszállás előtti csomag és ruházat átvizsgálás folyamatát, amelynek során játék fegyver és játék kés elrejtésével mutatták be a röntgengép alatti felfedést. A program végén a gyerekek felmehettek az irányító toronyba, ahol megtekinthették a radar és a hőtérkép működését is.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés